A Procter and Gamble 7 milliárd forintos beruházással új gyáregységet épít Csömörön. A női higiénés termékeket gyártó üzemben jövő tavasszal kezdődhet meg a termelés. A beruházással több mint 300 új munkahelyet hoznak létre.

A Procter and Gamble beruházása a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkahelyek teremtésére kiírt pályázatán 80 millió forint, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium versenyképes beruházások támogatására kiírt pályázatán pedig 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott – mondta Andreas Stefanovszky, a társaság regionális vezérigazgatója.



Burány Sándor munkaügyi miniszter a csömöri projekt indításával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy egy második gazdasági szerkezetváltozás folyik Magyarországon. Az a beruházó jön elsősorban Magyarországra, amely a magasan képzett munkaerőre épít, és fejlettebb technológiát hoz Magyarországra.



A Procter and Gamble Hyginett Kft. 1991 óta működik Csömörön és gyárt papírtermékeket, amelyeket a világ több országába exportál. A vezérigazgató szavai szerint a magyarországi gyár a vállalat németországi és ukrajnai gyárai elől nyerte el a lehetőséget a női higiénés termékeket gyártó új egység megépítésére. A 100 százalékban az amerikai Procter and Gamble vállalat tulajdonában lévő Hyginett Kft. termelési értéke 2003-ban 25 milliárd forint lesz. Ennek 85 százalékát világszerte, a fennmaradó 15 százalékot pedig a régióban, 5 közép-kelet-európai országban értékesítik.



A régiós vállalatok árbevétele összesen 320 millió dollár, a magyarországi árbevétel ennek mintegy 25 százaléka. Dollárban számolva a magyarországi cég régiós értékesítési piacán 10 százalékos árbevétel-növekedést várnak. A vezérigazgató elmondta: a magyarországi tevékenység adózás előtti eredménye tavaly 3-4 milliárd forint volt.



A Hyginett Kft. a beruházás befejezése után már közel 700 embert foglalkoztat majd. A vezérigazgató szavai szerint a Procter and Gamble a magyarországi megjelenése, 1991 óta csaknem 35 milliárd forintot fektetett be a Hyginett Kft-be. Andreas Stefanovszky szerint a magyarországi női higiénés piac évek óta stagnál. A Procter and Gamble-nek ezen a piacon több mint 30 százalékos részesedése van. (MTI)
A polgármesternek nem tetszett az időutazós színdarab, nem mehetett le a szombathelyi karnevál megnyitóján

A polgármesternek nem tetszett az időutazós színdarab, nem mehetett le a szombathelyi karnevál megnyitóján

Ők a világ legjobban fizetett színésznői

Ők a világ legjobban fizetett színésznői

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Több rendőr is fegyvert rántott a hétvégi hongkongi tüntetéseken

Több rendőr is fegyvert rántott a hétvégi hongkongi tüntetéseken

Futó záporok enyhítik ma a meleget

Futó záporok enyhítik ma a meleget

Egyre kisebb Kásler mozgástere, újabb területet vettek el a minisztériumától

Egyre kisebb Kásler mozgástere, újabb területet vettek el a minisztériumától