Tetszett a cikk?

Felavatták a kínai Hisense cég összeszerelő üzemét a Flextronics sárvári ipari parkjában. Az üzemben a tervek szerint idén 150 ezer darab, jövőre pedig már 300 ezer televízió készüléket gyártanak.

A Hisense összeszerelő üzemét a Flextronics üzemcsarnokában rendezték be, a gépsorokat és a technológiát a kínai cég szállította, az üzem dolgozóit a Flextronics alkalmazza, a termékek Hisense márkanéven elsősorban az európai piacokra kerülnek. A beruházás nem járt munkahely teremtéssel, de hozzájárult a munkahelyek megtartásához.



Az üzem kapacitása évi 1 millió darab televízió készülék, az idén a tervek szerint 150 ezer darabot gyártanak, jövőre pedig a termelés eléri a 300 ezer darabot. A sárvári beruházás három ütemben zajlik, az első ütemben megvalósított beruházás értéke meghaladja 3 millió eurót. Yo Shumin a Hisense vezérigazgatója elmondta, hogy a 30 hazai és külföldi cégből álló vállalatcsoport a hatodik legnagyobb a kínai elektronikai piacon, árbevétele 2003-ban meghaladta a 2,2 milliárd dollárt, forgalma évi 20 százalék körül nő. A cég telekommunikációs, háztartási és elektronikai termékek, köztük légkondicionáló berendezések gyártásával foglalkozik.



Zhu Zushou, Kína magyarországi nagykövete azt hangsúlyozta: a két ország közötti kereskedelmi forgalom az elmúlt két évben a duplájára nőtt. Kínában nagy az érdeklődés a magyarországi beruházási lehetőségek és a Magyarország felé irányuló turizmus iránt. (MTI)
Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán