Tetszett a cikk?

A foglalkoztatási nehézségekkel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőként a nyíregyházi munkaerőpiacon alakul ki versenyhelyzet: az előrejelzések szerint jövőre már ugyanis a munkaadóknak versengeniük kell majd a jól képzett dolgozókért.

Gál Sándor, a térségi munkaügyi központ igazgatója elmondta: a nyírségi nagyvárosban három jelentős munkahelyteremtő beruházás révén a következő egy évben 1200 munkavállalónak nyílik lehetősége az elhelyezkedésre. A svéd Electrolux 65 millió eurós befektetéssel 600 dolgozót foglalkoztató hűtőgépgyárat épít a szabolcsi megyeszékhelyen. A francia Michelin cég 60 millió eurós költséggel bővíti gumiabroncs üzemét és 300 munkást alkalmazó személygépkocsi abroncsgyárat hoz létre. A helyi Start Rehabilitációs Vállalat – állami segítséggel, pályázaton nyert 180 millió forintos támogatással – újraindította a valamikori nyíregyházi Szabolcs Cipőgyárat, a nagyüzembe az idei év végéig 300 embert vesznek fel.



Gál Sándor megjegyezte: a hamarosan induló, 32,9 milliárd forintos költséggel készülő M3-as autópálya nyíregyházi elkerülő szakaszának építésénél is több százan kaphatnak majd munkát, a 24 kilométer hosszú sztrádarész 2006. március 31-ei átadásáig. Nyíregyházán jelenleg 4,12 százalékos a munkanélküliségi mutató, 3294 a nyilvántartásban szereplő állástalanok száma.



Az igazgató elmondta: a mintegy 120 ezer lakosú település Szabolcs megye további 19 városa közül már most a legjobb helyzetben van. A nyírségi városok közül tíz százalék alatti a munkanélküliség Záhonyban, Újfehértón, Fehérgyarmaton, Rakamazon, Mátészalkán, Kisvárdán, Demecserben, Tiszalökön, Nagykállóban, Tiszavasváriban és Nyírbátorban, míg a többi nyolc városi ranggal rendelkező településen 10-15 százalék. (MTI)
Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

A magyarok fele nem tudna mobil nélkül élni, de ugyanennyien érzik azt is, hogy túl sok időt töltenek online

A magyarok fele nem tudna mobil nélkül élni, de ugyanennyien érzik azt is, hogy túl sok időt töltenek online

Fellángolt a vita az alkoholmentes borról és gluténmentes ostyáról az anglikán egyházban

Fellángolt a vita az alkoholmentes borról és gluténmentes ostyáról az anglikán egyházban