szerző:
Kovács Andrea (hvg.hu)
Tetszett a cikk?

Mikor akar gyereket? Gyakran van székrekedése? Mi a véleménye a főnök és beosztott közötti munkahelyen kívüli kapcsolatokról? Dohányzik? – állásinterjúkon gyakran megjelennek ezek, vagy hasonló kérdések. A pályázók joggal botránkoznak meg rajtuk. Sőt a meglepetések a szerződés aláírásakor is folytatódhatnak.

A magánélettel és családi állapottal kapcsolatos kérdéseket ugyan tiltja a törvény, az egészségi állapotról pedig csak orvos kérdezhet, ennek ellenére gyakran előfordul, hogy az „oldottá” váló felvételi beszélgetésen ilyesmik is szóba kerülnek. A kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállaló azonban a legritkább esetben teszi, vagy teheti szóvá megdöbbenését. Tudja ugyanis, ha nemtetszésének hangot ad, azzal valószínűleg megtorpedózza saját jelentkezését.

Az interjúkon jól szereplő munkavállalót a szerződés aláírásakor is érheti meglepetés. Legtöbbször, hogy nem pontosan az szerepel a szerződés szövegében, amiben megegyeztek. Előfordulhat, hogy a cég külön passzusban tér ki arra, milyen módon szankcionálja, ha alkalmazottja a konkurenciához szegődik el. Egyes munkaadók csak idegen nyelven írnak munkaszerződést. Egy fiatal nőnek pedig arról kellett írásban nyilatkozni új munkahelyén, hogy nem fog intim viszonyt létesíteni a feletteseivel.

Ez utóbbi amellett, hogy jogszerűtlen, az emberi méltóságot is sérti. A hivatalos nyelvhasználatról a Munka Törvénykönyve egyértelműen rendelkezik, Magyarországon elsősorban magyar nyelvű munkaszerződést kell kapnia a munkavállalónak. A konkurencia-kérdés estében is csak akkor élhet tiltással a munkáltató, ha erről a kitételről meg tud állapodni jövendő dolgozójával, illetve ha pénzzel ellensúlyozza az alkalmazott munkaerőpiaci hátrányát, amely a szerződés révén keletkezik. Gyakran előfordul, hogy a szóbeli, bérekről és juttatásokról szóló megállapodásokat a munkáltató önkényesen megváltoztatja, és a munkavállaló csak az aláíráskor szembesül mindezzel. Ekkor persze már felmondott előző munkahelyén vagy egyszerűen csak örül, hogy munkahelyet talált, s nem tudván mit tenni, nem akadékoskodik.

A munkáltató korlátlan szabadsága és a munkavállaló kiszolgáltatottsága jellemzi a magyar foglalkoztatási piacot – mondja Sipos Márta munkajogász. A munkavállalók ritkán fordulnak bírósághoz a panaszaikkal. Sem magán, sem állami cégek esetében nem jellemző a – Nyugat-Európában már működő – belső kontroll. A munkavállalónak nincs módja panasszal élni, ha elégedetlen a felvétel menetével. Legalábbis nem a cégnél.

A hvg.hu kérdésére – amely azt firtatta, hogy létezik-e egyáltalán panasztételi lehetőség a magyar munkahelyeken – a megkeresett magán- és állami cégeket egyöntetűen állították, panaszeljárás náluk nincs. A felvételi beszélgetések tematikus kérdéscsoportjairól pedig a „nagyon változó” minősítésből lehetett legfeljebb leszűrni, hogy időnként nem „csak szakmai jellegű” kérdéseket tesznek fel. Bár a többség állítja, hogy a kérdéseik zöme vagy egésze éppen az utóbbi csoportba tartozik.

Az ügyvédnő szerint sem a munkáltatók, sem a munkavállalók nincsenek tisztában jogaikkal és kötelességeikkel, és a munkajog területének kiterjedt, folyamatosan változó szabályozása a szakemberek helyzetét sem könnyíti meg.

Meloni személyesen győzné meg Trumpot, hogy az USA sem járna jól a vámháborúval

Meloni személyesen győzné meg Trumpot, hogy az USA sem járna jól a vámháborúval

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Jön az Opera újdonsága, ami átveszi az irányítást a böngésző felett (videó)

Jön az Opera újdonsága, ami átveszi az irányítást a böngésző felett (videó)