szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Aki új munkahelyet keres, annak fel kell mérnie, hogy az adott pozíció szakmai céljainak megfelel-e, a cégkultúrát el tudja-e fogadni, a kvalitásait elismerik-e, s eleget fizetnek-e majd a szolgálataiért? A béralku során legalább ezeket figyelembe kell venni az elégedettség elérése érdekében.

Az alábbi 11 szabály betartásával jó esély kínálkozik rá, hogy a báralku olyan eredménnyel záruljon, amelyet a munkaadó és a munkavállaló egyaránt mosolyogva foglal majd írásba.

1. Légy felkészült! Minél többet tudsz arról az iparágról, s arról a pozícióról, amelyet el kívánsz foglalni, annál nagyobb lesz az esélyed a sikerre. Ez az első parancsolat, mert ez a legfontosabb is egyben. Az információk rendelkezésre állnak a személyes kapcsolataidban, az interneten, a közkönyvtárakban, a szakmai szervezetekben, stb. A felkészülésbe tett befektetésed igen gyorsan meg fog térülni a felvételi beszélgetések során.

2. Értsd meg, hogy a munkafelvételi tárgyalás más mint a többi! Az a személy, akivel az alkalmazásodról tárgyalsz, a munkatársad lehet. Sőt a jövőbeli sikereid jelentősen függhetnek ettől az embertől. Ezért miközben egy lehetséges megegyezésről beszélgetsz, vigyáznod kell, hogy ne rombold le azt az imázst, amelyet sugározni igyekeznél magadról. A munkaadó ugyanis nem azzal van elfoglalva, hogy minél kevésbé költséges juttatási csomagot kelljen adnia, hanem, hogy jól tudja-e beszélgető partnerét alkalmazni vagy sem?

3. Ne keverd össze saját vágyaidat a munkaadó lehetőségeivel! Ahhoz, hogy sikeresnek könyveld el a béralkut, tisztáznod kell saját prioritásaidat. Mi a fontos: magas alapfizetés, magas prémiumok, sok juttatás, továbbképzési lehetőségek, nemzetközi karrier vagy valami más? Egy családi kézben lévő vállalkozásnál – még ha az oly nagy is –, nem számíthatsz részvényopciókra és külföldi tanulmányutakra. Egy multinacionális cégnél erre sokkal jobb esélyek vannak. Sales pozíciókban aligha kerülhető el a jutalékos fizetési rendszer, s a jövedelmed egy részének számlás kifizetése. Jobb tehát időben tisztázni, hogy egy-egy álláslehetőség mennyire fedi az elképzeléseidet, s csak utána belefogni a tárgyalásba.

4. Ismerd fel az egyedi lehetőségeidet! Néha megesik, hogy a képzettséged igen keresett a piacon. Előfordulhat az is, hogy a kevés kiválasztott között vagy, akiket egy bizonyos munkaadó szívesen látna a munkatársai között. Ha jól meg tudod határozni, hogy mennyire erősek a pozícióid, akkor képes leszel a saját szempontjaidat jól érvényesíteni a megbeszélések során. Más szóval tudnod kell, hogy meddig gyakorolhatsz nyomást az alku során, s mikor kell hátrább lépned!

5. Sohase hazudj, de az igazságot használd fel az előnyszerzésre! A felvételi tárgyalásokon hazudni nem csak ostoba és otromba dolog, de még csak nem is hatékony. Ez ugyanis előbb-utóbb kiderül és akkor oda a hiteled, ami hosszabb-rövidebb távon tönkreteszi a karrierlehetőségeidet az adott cégnél, vagy talán az egész szakmában. Sokkal többre mész, ha felméred, hogy melyek lehetnek a felvételi beszélgetés során elhangzó kulcstémakörök. Így el tudod határozni, hogy mit és miért mondasz, hogy miképpen kezeled e kérdéseket, ha elősorjáznak. Ezzel jelentősen megnőnek az esélyeid, hogy bemutathasd pozitív képességeidet, s általában jó fényben tűnj fel.

6. Fel kell ismerned a fair play jelentőségét a felvételi folyamatban! A legtöbb munkaadó szívesen vesz fel olyan alkalmazottakat, akikről biztosan tudja, hogy fairek, tisztességesek. Emiatt a fairség a legerősebb fegyvered. Emiatt készen kell állnod, hogy igazold a tisztességes hozzáállásodat bármilyen kérdéssel is közelítsenek a megbeszélések során ehhez. Például, ha egy vállalatnál az adott pozícióban lévő embereket egyenlő módon kezelik, díjazzák, osztják- vagy számoltatják be, akkor el kell fogadnod, hogy nem tesznek kivételt. A munkaadód a fair ajánlatra azt várja tőled, hogy fogadd el és becsüld meg tisztességgel. A tisztesség, fairség fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni a felvételi beszélgetésekkel kapcsolatban, mert ez lehet a választóvonal a siker vagy a sikertelenség között.

7. Használd ki a bizonytalansági tényezőt! Minél több információt adsz meg magadról a potenciális munkaadód számára, annál valószínűbb, hogy megtalálja a módját, hogy kihasználja ezeket az ismereteket egy alacsonyabb értékű kompenzációs csomag kialkudására. Egyébként is ha teheti megpróbálja precízen behatárolni, hogy a jelenlegi fizetésed mekkora, s milyenek az alkalmazási körülményeid, amely segítséget jelent számára az ajánlata megtételéhez. Ezzel szemben neked ki kell tapogatnod, hogy milyen ismereteknek van híján, s ha lehet ezeket ne is szolgáltasd ki. Ha például bizonytalan a fizetésed nagyságában, a prémiumrendszer részleteiben, vagy abban, hogy mikor és milyen feltételekkel hagyhatod el a régi munkahelyedet, az ismerethiánynak meg fogja fizetni az árát, ha tényleg téged akar.

8. Légy kreatív! Fontold meg a felkínált teljes csomag értékét, s vizsgáld meg több megközelítéssel is! Lásd meg benne a lehetőségeket és a veszélyeket! Ha elég kreatív vagy, akkor a megszokottól eltérő körülmények között is megláthatod az utat annak a pontnak, állapotnak az eléréséhez, amely már elégedettséggel töltene el. Ez annyit jelent, hogy fel kell mérned, hogy melyek azok az elemek a kívánságlistádon, amelyek teljesítése problémát okozna a vállalatnak, és melyek azok az elemek, amelyeknél sokkal messzebb elmehetnek, mint az előre feltételezted. E felismerések lehetővé teszik, hogy odáig lavírozz a megbeszélésen, ahol a maximális értékű kompenzációs csomagot nyomják a kezedbe.

9. A céljaidra koncentrálj, ne a győzelemre! A megbeszélések során – ha magával ragad a hév – sokkal fontosabbá válik, hogy győzz a tárgyaláson, mint céljaid szem előtt tartása. Ez nem okos, hiszen alkalmasint a jövendőbeli főnököddel érezteted, hogy vesztesként kénytelen távozni egy megbeszélésről. Ha új munkahelyeden előre akarsz jutni, akkor valamivel kisebb eredmény (induló fizetési csomag) mellett a hosszú távú kilátásaid sokkal jobbak lehetnek. Például mert támogat a főnököd.

10. Tudd, hogy mikor kell abbahagynod az alkudozást! Ha elérted azt a pontot a megbeszélések során, amely már elégedettséggel tölt el, akkor már majdnem elérted a maximumot is. Ha sokkal tovább feszíted a húrt, könnyen kapzsinak gondolhatnak. Miközben a munkaadók igyekeznek tisztességesen kezelni, s szeretnék, ha a hozzájuk való belépés pillanatában boldognak láthatnának, nehezen viselik, ha a legjobb ajánlatukat is kevesellik. Ez a megegyezés kútba eséséhez vezethet. De ha létre is jön a megállapodás sokat ronthat az imázsodon, ha az első dolog, ami a főnököd eszébe jut rólad, az az anyagiasság. Ez a megítélés akár az egész karriereden is nehezen gyógyuló sebet ejthet.

11. Sose feledd: az alkalmazás egy állandóan változó kölcsönhatást jelent! Az alkalmazásról szóló tárgyalások csak a kiindulópontját jelentik a karrierednek egy vállalatnál. Légy nyuszi, s behozhatatlan hátrányokat szenvedsz. Légy túlságosan rámenős, és a kapcsolataidat már azelőtt megkeseríted, hogy igazából létrejöttek volna. Ha az egyensúly jelentőségét megérted, akkor leszel képes igazán hatékonyan tárgyalni az új munkád feltételeiről. Aztán végezd csak el a munkádat tisztességesen, ami megerősíti az adott munkahelyen az alapokat, ahol a lábadat megvetheted, biztos talajon állva új lehetőségek, kihívások után nézhetsz. De amint sikerült képességeiden javítani, ismereteidet kibővíteni, azzal megteremted a lehetőséget, hogy újabb tárgyalásokat kezdhess a pozíciód javításáról.
Gazdaság

Európai minimálbérvita

Az új uniós tagállamokból érkező munkavállalók visszaszorítása érdekében Németországban és Ausztriában is napirendre került a minimálbér bevezetése, amelyet - bár aligha mondható piackonformnak - a tagállamok többségében alkalmaznak.

hvg.hu Gazdaság

Hazai bérkörkép: hol keresnek a legkevesebbet?

Helyenként a 20 százalékot is meghaladó különbségek mutatkoznak a fővárosi és az ország más tájain egyazon munkakörben dolgozók jövedelmei között - állítja egy friss felmérés. A különbségek okai között sorolják fel, hogy a jobban fizető külföldi cégek hangsúlyosabban képviselik magukat a fővárosban és az ország nyugati felén, és hogy a munkavállalók mobilitása még mindig nagyon alacsony.

hvg.hu Karrier

Erre jó figyelni béralku idején

A béralku olyan, mint a keringő. A munkaadó és a munkavállaló jól meghatározott koreográfia szerint lépdelnek. A tánc lehet egészen rövid és meglehetősen hosszú is, s addig tart, amíg a szinkront meg nem találják, vagy az erőlködést eredménytelennek nyilvánítva felhagynak a további próbálkozással. E tánc alapkérdése is az azonban, hogy ki vezeti a másikat?

hvg.hu Gazdaság

Fizetési ranglista: a magyar bérek lemaradtak

Csökkennek a fizetések közötti különbségek Európában, miután a leggazdagabb államok alkalmazkodtak a bérversenyhez, a szegényebb országokban pedig a gazdasági növekedés és a külföldi tőke beáramlásának fokozódása miatt nőttek a keresetek – írja legfrissebb jelentésében az Európai Munkáltatók Szövetsége (FedEE). A magyar bérek a lista utolsó előtti csoportjában találhatók.

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső