"Egy jó hosszúlépés helyett egy jó hosszú lépés a kocsma ajtaja előtt" - érzékelteti a Józsiként bemutatkozó férfi a tragédiát, amely akkor következik be, ha beszélgetőpartnerünk nem kap közcélú munkát az önkormányzattól. Utoljára tavaly ősszel kapott, és az havi 29 ezer forinttal egészítette ki jövedelmét. A feladat lehet mondjuk árokásás, a temető füvének lekaszálása vagy szemétgyűjtés. Gyakorlatilag elég napi két-három órát rászánni, akkor is hatot számol el az önkormányzat, amely így próbál segíteni a falu nincstelenein. Legalábbis azokon, "akikkel - mint Józsi fogalmaz - nincs baj, akiknek nem nagy a pofája".
A férfi 1996-ig vájta a szenet Ormosbányán, azóta szociális segélyen tengődik. Munkáért szerinte sem a 60 kilométerre lévő Miskolcig, sem a majdnem ugyanilyen távoli Kazincbarcikáig, sem pedig a közel 300 kilométerre fekvő Budapestig nem érdemes elmenni: "Az albérlet meg az étel elvinné a keresetemet. Jobban járok, ha itthon maradok" - indokolja döntését. "Az edelényi munkaügyi központba való utazgatás a pecsételésre - emlékszik vissza - is felesleges volt. Munkát ott sem tudtak adni."
Máshol dugig volna az a kocsma, amelyikben 120 forintért mérnek egy korsó hűs sört, a szinpetri italboltban azonban alig ücsörög egy-két vendég. "Így is többen vannak, mint télen. Akkor nem jönnek a közhasznúsok, mer' akkor munka sincsen" - avat be az üzletmenet ciklusaiba a kocsmáros, Gál Mátyásné. A faluban most 13-an végeznek közcélú, négyen pedig közhasznú munkát. Míg az előbbire önkormányzatok pályázhatnak, az utóbbira bármely munkaadó, köztük persze önkormányzatok is.
Még az elmaradott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is kirívóan magas, az országos átlagot pedig ötszörösen haladja meg a munkanélküliek aránya Szinpetriben, a szlovák-magyar határtól és az Aggteleki-cseppkőbarlangtól néhány kilométerre lévő, 269 fős községben, ahol a hivatalos munkanélküliségi ráta 35 százalékos. A faluban 44-en kapják a - korábbi jövedelempótló támogatást felváltó - 17 ezer forintos rendszeres szociális segélyt, hatvanan pedig munkanélküli-járadékra jogosultak. Ez utóbbi addigi fizetésük 60 százaléka, de legfeljebb 40 ezer forint lehet. "Amióta szétszéledt a perkupai téesz, bezárt az ormosbányai, a rudolfbányai és a feketehegyi bánya, leépített a korábbi Borsodi Vegyi Kombinát, magánkézbe kerültek a környező erdők, szinte semmilyen munkalehetőség nincs a faluban. A 173 munkaképes polgárból a körjegyzőségen alkalmazottakat leszámítva mindössze négyen járnak el dolgozni: ketten a BorsodChembe, ketten pedig a nemzeti parkba" - von rövid mérleget Doszpoly Károly polgármester.
Az ötfős Bastyúr família feje 13 éve munkanélküli. "Lehetne ennél rosszabb is: éhezni nem éhezünk" - villantja fel az örömöt az általános ürömben a korábban szintén a föld alatt dolgozó Bastyúr László. A család is elvállal alkalmi munkákat, gombászni jár, de arról panaszkodnak, hogy nincs már ára a valamikor keresett vargányának sem. A Bastyúr házaspár három tizenéves gyerekével havi 78 ezer forintból tengődik: ez az összeg a családi pótlékból, a gyereknevelési és a lakásfenntartási támogatásból áll össze. Ennyiből persze még az alapvető élelmiszerek megvásárlására sem futná, ezért a többi falubelihez hasonlóan kis földjükön maguk is termesztenek kukoricát, babot és grulyát - ez utóbbi néven a krumplit emlegetik.
A falu szélén fekvő hatalmas kőházakban lakóknak éppúgy nincs munkájuk, mint a lepusztult parasztházakban élőknek. "Ezt a kétszintes házat még akkor építettük, amikor volt munkánk és pénzünk, amikor én még a téeszben, a nejem pedig Aggteleken, a Hotel Cseppkőben dolgozott" - nosztalgiázik Kun Tibor, aki az önkormányzat traktorosaként 60 ezer forintot keres havonta, a felesége pedig munkanélküli-járadékot kap.
A munkanélküliség okozta nincstelenség (egyelőre?) nem vitte rá a szinpetrieket a megélhetési bűnözésre - leszámítva telente a fűtés megoldását. "Minek tagadni: tüzelőnk csak akkor van, ha lopunk" - ismeri be Horváth Béla, aki családjával a múlt évtizedben szociális támogatásból épült, faluszéli "cigánysoron" lakik. A polgármester szerint a fa árát a fatüzelésre átállt kazincbarcikai Borsodi Hőerőmű által támasztott kereslet emelte az elviselhetetlenül magas, köbméterenként 10-12 ezer forintra. "Itt élünk az erdő közepén, még sincs tüzelőnk" - kesereg Doszpoly.
A gyönyörű erdőket egyelőre másképp sem tudja kihasználni a Galyaság néven emlegetett vidék. "Ilyen szép helyen csak meghalni érdemes, élni nem lehet" - utalnak a szinpetriek a magasan a falu fölé nyúló hegybe vágott temetőre, ahonnan mesés panoráma tárul a fölkaptatók elé. A környék egyetlen vagyonos embere, a szomszédos Tornakápolna polgármestere szerint azonban a turizmustól sem várhatnak csodát a helyiek. Varga Béla, az egykor koporsógyártással is foglalkozó vállalkozó az - uniós támogatásokat is lehetővé tevő - erdősítésben véli megtalálni a kitörési pontot. Szerinte a nem művelt földeket az önkormányzatoknak kellene megkapniuk. "Az ültetésre - szól Varga víziója - lehetne alkalmazni a környékbeli munkanélküliek zömét, akik később favágóként meg szállítóként dolgozhatnának."
BESENYEI ZSOLT
