Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A nagyobb kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja szerint tisztánlátáshoz és nem a kormánytól független szervezetek ellehetetlenüléséhez vezet majd a törvény elfogadása.
A Fidesz-frakció ügynökmédiázással igyekszik elütni az átláthatósági törvény kritikáját. Mint írják, három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy szervezet a törvény hatálya alá essen:
A nagyobb kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja szerint az „ügynökmédiának” valójában az a baja, hogy kiderül: külföldi pénzből a magyarok érdekei ellen dolgoznak.
Ugyanakkor a törvényjavaslat jelenlegi formájában nem átlátható viszonyokat teremt majd, hanem pusztán bunkósbotként fog funkcionálni a kormány kezében. A három fenti pont közül kettő tényszerűen ellenőrizhető, míg a harmadik egy meglehetősen relatív fogalom, amiről majd Lánczi Tamásék döntik el, hogy kire vonatkozzon és kire ne.
Például a Fidesz is a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végez: a honlapján jelenleg is várja a külföldről érkező támogatásokat, az meg, hogy mennyiben veszélyezteti az ország szuverenitását az oroszok irányában továbbra is fenntartott energiakitettségünk és a kínai hitelek fű alatti, nyakló nélküli felvétele, egy nagyon izgalmas kérdés, amit minden bizonnyal Lánczi Tamás nem fog vizsgálni.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.