szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már csak egy hétig lehet beadni a pályázatokat a Családbarát Munkahely címre - olvasható a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium weboldalán.

Az elismerést évente adják ki, az elmúlt években több mint négyszázan pályáztak. A versenyszféra pályázói között volt 6 dolgozós kisvállalkozás és 3 ezer dolgozót foglalkoztató nagyvállalat is. A közintézmények közül polgármesteri hivatal és rendőrkapitányság is pályázott a díjra.

A díjat kis-, közép- és nagyvállalati, valamint költségvetési szerv és non-profit szervezet kategóriában adják ki azoknak, akik a legtöbbet teszik a családbarát munkahelyért. A családbarát munkahelyeken nagyobb a dolgozók motiváltsága, elkötelezettsége, ez pedig javítja a cég versenyképességét. Az idén már a hetedik alkalommal írták ki a pályázatot.

Az értékelés során figyelembe veszik, hogy az adott munkahelyen lehet-e választani a különböző munkaidőmodellek közül. Van-e képzésre lehetőség, javítva a munkavállalók alkalmazkodóképességét. Figyelembe veszik, hogy GYES, GYED, GYET utáni milyen lehetőségeket ad a cég a munkavállalásra. Értékelik, hogy a cég miként viszonyul a gyermekintézmények fenntartásához, korszerűsítéséhez. Miként érvényesülnek a vállalatnál a  munkavállalói jogok, mit tesznek az egészséges munkahelyért.

Az eredményhirdetésre a tervek szerint március végén kerül sor. A nyertes pályázók jogosultak a "Családbarát Munkahely 2006" címet és emblémát használni.

Az egyik legfontosabb vállalása lehet a munkáltatónak a mobil munkaidő biztosítása. Ez a munkavállaló és a munkáltató közötti megállapodás arról, hogy a munkaórák felosztásánál mindkét érdeket figyelembe veszik. Létezhetnek fix idősávok, amikor a munkavállalónak mindenképpen a munkahelyén kell tartózkodnia, de azon túl a munka kezdésének és befejezésének időpontja alkalmazkodik a munkavállaló egyéb kötelezettségeihez.

Világszerte egyre több munkavállaló dolgozik részmunkaidőben, illetve használja ki a távmunka-végzés lehetőségét. Elsősorban nők, kisgyermekes anyák keresik ezt a lehetőséget. Lényeges lehet a szabadságok olyan elosztása is, amely a gyermek- és oktatási intézmények szüneti idejéhez igazodik.

A kisgyermekes alkalmazottak munkájának elsődleges feltétele a gyermekintézmények elérhetősége. Ezek általában közintézmények, de előfordul, hogy a vállalat maga tart fenn gyermekintézményt, vagy járul hozzá a költségekhez.

MTI Karrier

Ismét kiírták a Családbarát Munkahely pályázatot

A Családbarát Munkahely 2005 díj elnyerése érdekében pályázatot adhatnak be kis-, közép- és nagyvállalatok, költségvetési és non-profit szervezetek, a kategóriánkénti nyertesek jogosultak a Családbarát Munkahely 2005 elnevezés és embléma használatára.

MTI Karrier

Július végéig még nyitva áll a Családbarát Munkahely pályázat

Július végéig még beadhatók a pályázatok a családbarát munkahely díjra, az idén ismét több kategóriában ismerik el a családi elfoglaltságokhoz igazodó munkaidő szervezést, a szociális juttatások magas szintjét – közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.

MTI Karrier

Német családbarát munkahely magyarországi hatásokkal

A német családügyi illetve munkaügyi tárca „A siker része a család – 2005" címmel vállalatok közötti versenyt hirdetett, amelyen az első helyet a Henkel nyerte el. A verseny egyes kategóriáinak győzteseit maga Gerhard Schröder német kancellár és Renate Schmidt családügyi miniszter köszöntötte.

Karrier

Átadták a Családbarát Munkahely díjait

Az ötödik alkalommal meghirdetett Családbarát Munkahely pályázatra az idén 59-en nyújtottak be pályamunkát. A bírálók az idén öt vállalatnak ítélték oda a Családbarát Munkahely címet.

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot