szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az euróövezetben a harmadik negyedévben 517 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, így az állásban lévők 1,4 százalékkal többen voltak, mint tavaly, a harmadik negyedévben - jelentették az EU statisztikai hivatalában.

A második negyedévben 1,3 százalékkal, az elsőben 1 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedben 0,7 százalékkal bővült a foglalkoztatás az egy évvel azelőttihez képest.

Az EU-ban a harmadik és a második negyedben 1,1-1,1 százalékkal, az elsőben 0,9 százalékkal nőtt a foglalkoztatás. Magyarországon a harmadik negyedről 0,5 százalékos, a másodikról 1 százalékos, az első negyedévről 0,3 százalékos bővülést tart nyilván az EU statisztikai hivatala.

Az euróövezetben azonban tovább romlott a foglalkoztatottak helyzete. A harmadik negyedévben a vállalati munkaköltségek az euróövezetben 2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőttit, elmaradva a második negyedévi, 2,3 százalékos éves ütemtől.

Ezen belül még inkább lassult a béremelkedés üteme: éves összehasonlításban 2,2 százalékosra a második negyedévi 2,6 százalékról. A béremelkedés üteme egész évben lassult.

Az euróövezeti cégek nem bér jellegű munkaköltségeinek - az adóknak és a járulékoknak - az emelkedése az egy évvel korábbihoz képest a harmadik negyedévben tovább gyorsult: 1,8 százalékosra a második negyedévi 1,6 százalékról.

Az EU statisztikai hivatalában nyilvántartott adatokból kiderül, hogy hazánkban éves összevetésben a harmadik negyedévben a munkaköltségek 9,5 százalékkal nőttek (a második negyedben 8,7 százalékos volt a többlet, a bérek nominálisan 10,1 százalékkal emelkedtek (a második negyedben 9,0 százalékos volt a többlet az egy évvel korábbihoz képest), a nem bér jellegű költségek 7,0 százalékkal emelkedtek (a második negyedben 6,3 százalékos volt az éves többlet.



MTI Karrier

Itthon is divatba jön az önkéntes munka?

A fiatalok általában azért jelentkeznek önkéntes munkára, hogy munkatapasztalatokat szerezzenek - foglalta össze a résztvevők körében végzett felmérés eredményeit Mokos Béla, a közép-magyarországi régió programvezetője.

MTI Karrier

Lengyel siker: tartósan csökken a munkanélküliség

Hat éves mélypontjára, 14,7 százalékra süllyedhet a munkanélküliségi ráta Lengyelországban. Novemberben a várakozásoknak megfelelően 14,8 százalékos volt a munkanélküliség, ám a hivatalos adatot csak a hónap végén teszik közzé.

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál