szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Európában 10-12 ezer dolgozó veszti el állását a brit-holland ipari óriásvállalatnál, az Unilevernél - közölték szakszervezeti források, amelyek szerint 20 ezres a világméretű leépítés, ennek nagyobb fele tehát az európai "kvóta".

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Ha a leépítésre a fenti létszámban sor kerül Európában, akkor az öreg kontinensen dolgozó teljes Unilever állomány közel negyede veszti majd el a munkáját, négy éves időszak alatt. Eközben 20-25 gyártóüzemet átalakítanak, illetve bezárnak.

A kozmetikai és élelmiszeripari termékgyártó multi idén nyáron jelezte, hogy folytatja karcsúsítási programját, mintegy 20 ezer állás szűnhet meg. 2000-ben az akkor meghirdetett leépítési program összesen 25 ezer alkalmazottra vonatkozott. Ez idő szerint mintegy 44 ezren dolgoznak Európában az Unilevernél.

MTI Karrier

Ki dolgozik a legtöbbet a világon?

Az amerikai munkaerő által létrehozott érték a legnagyobb, csaknem 63,9 ezer dollárnyi személyenként és évente - állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), mely szerint ebben szerepet játszik, hogy a fejlett világban az amerikaiak töltik a legtöbb időt munkával a norvégok után.

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők