Tízezer embert sem könnyű összegyűjteni értelmes célokra manapság, de megcsináltuk. Hogy a 10 ezerből sikerült 20 ezret, mert mindenki tényleg hozott még egy embert, az pedig fantasztikus teljesítmény – mondta Orbán Viktor abban az interjúban, amit a Harcosok Klubja tagjainak vetítettek le egy zárt csoportban.
A 444.hu-nak sikerült megnéznie a videót, a lap szerint Orbán arról beszélt Menczer Tamásnak, hogy már májusban el kellett kezdeni a digitális hadsereg szervezését, mert később már késő lenne. Szerinte ez egy új jelenség, az eddigi kampányokban ilyen nem volt. „Valahogy minden egyszerűbb volt és alacsonyabb vérnyomás mellett történt. Azért 10-11 hónappal a választás előtt nem kellett készülni a választásra. Ez elég komoly kihívás egyébként nekem is, mert mégis csak kormányozni is kell, tehát ha megfeszülök se tudok 90:10 aránynál jobbat kihozni, azért a munkaóráink 90 százalékát a kormányzásra kell fordítani, 10 marad arra, hogy közben szervezzük magunkat előre gondolva a választásra”.
Azt is elmondta, hogy rengeteg olyan szavazójuk van, aki elmegy simán szavazni, de nem áll bele a vitákba. Azokat akarják összegyűjteni, akik kiállnak a kormány mellett, mernek harcolni is az online térben. Szerinte nem olyan könnyű összeszedni azt a 10-20-30-100 ezer embert, mert a saját közönségüknek „sem ez az alapkultúrája, sokkal inkább patrióta, polgári, békés együttműködésre törekvő, az ilyen csatazajt inkább zavaró körülménynek tekintő”. Bár Orbán tízezrekről beszélt, a 444.hu tudósítása szerint a videó nézettsége nem nagyon ment 1 ezer fölé.
Orbán szerint „az ellenfél azt fölismerte, hogy a modern politika egyre inkább átköltözik, felköltözik az online térbe, a digitális világba, és ott más szabályok érvényesek, mint egy békés, nyugodt politikai diskurzusban mondjuk egy családi asztal, vagy éppen egy kocsmai pult mellett, ahol azért lehet szemtől szembe, egymásnak a tiszteletet is megadva, tehát bizonyos korlátokat nem áthágva lehet beszélni dolgokról akkor is, ha élesen nem értünk egyet. A digitális világ nem ilyen. […] Durva, közönséges és néha nagyon kemény”.
A miniszterelnök az ellenfél az online térben most még otthonosabban mozog és a trükköket is jobban kiismerte. „Tehát képes arra, hogy egy olyan zajt és közhangulatot keltsen ebben a digitális térben, mintha egyébként ők lennének többen”. Szerinte ez nem így van, majd az ukránellenes Voks 2025-öt hozta fel példaként, amin szerinte dupla annyian vesznek részt, mint a Tisza korábbi aláírásgyűjtésén, ami azt mutatja, hogy erősebbek. Emellett a tavalyi EP-választást hozta fel fix pontként – mellőzve a közvélemény-kutatások számait – ahol a Fidesz 45 százalékot kapott, a nem néven nevezett Tisza pedig 30-at.
Azoknak, akik már békét szeretnének az elmúlt 6-7 év után azt üzente, hogy attól, hogy valaki a külvilág szemében durvul, attól belül lehet békés és a lényeg úgyis ez. „Tehát ha azt akarjuk, hogy az országban béke legyen, akkor legfontosabb, hogy belül mindenkinek meglegyen a saját békessége, még a legelöl menő harcosoknak is, mint amilyenek mi vagyunk, te meg én. Ez az első dolog, a második, hogy béke akkor lesz, amikor győzünk” – mondta Orbán.