szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közmunkapályázat keretében 48 pályázattal 938 településen, 7.600 ember 3 hónapos alkalmazására biztosít 2,5 milliárdos forrást - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter kedden hagyta jóvá azoknak településeknek és kistérségeknek a listáját, amelyek a Közmunkatanács előterjesztése alapján támogatást nyertek az SZMM téli-tavaszi közmunkaprogramja keretében.

A december elején induló programra 141 település és kistérségi társulás 5,5 milliárd forintos forrásigénnyel jelentkezett, a pályázók több mint 16 ezer munkanélkülit foglalkoztatnának.

A pályázat ezúttal a leghátrányosabb helyzetű kistérségek és a pólusvárosok álláskeresőin igyekszik segíteni, ők élvezik a legnagyobb kedvezményeket a bírálat során - áll a közleményben.

A minisztérium szerint a pályázatok azt bizonyítják, hogy a téli szociális gondoskodás megszervezését és a települési intézmények belső felújítását is szívesebben vállalják az önkormányzatok, ha közmunkások foglalkoztatására is lehetőséget kaphatnak.

MTI Gazdaság

Felfüggesztették a Hankook képzési támogatását

A szociális és munkaügyi miniszter saját hatáskörben felfüggesztette a Hankook gumigyár számára 143 millió forint képzési támogatás folyósítását a munkaügyi előírások megsértése miatt - mondta Schrancz Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szóvivője.

MTI Karrier

Idén tíz százalékkal nőtt a regisztrált álláskeresők száma

Az idén eddig minden hónapban tíz százalékos többletet mutatott a regisztrált álláskeresők száma az egy évvel azelőtti értékhez képest, amit a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szakemberei azzal magyaráznak, hogy a korábbiaknál többen jelentkeznek a regisztrációba az inaktívak közül, illetve a korábbi európai uniós programok kifutóban vannak, kevesebb álláskereső vesz bennük részt.

MTI Karrier

Diszkrimináció-mentes munkahelyeket díjaztak Budapesten

A munkahelyi esélyegyenlőség területén elért eredményeiért kilenc vállalat képviselője vehetett át elismerést hétfőn Budapesten a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) budapesti regionális irodájától, jó gyakorlatukat a nemzetközi intézmény kiadványban népszerűsíti.

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Januárban bezár az átépítés előtt álló Körszálló

Januárban bezár az átépítés előtt álló Körszálló

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap