szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén november végéig 27 ezer munkahely megszűnését jelentették be hivatalosan a Magyarországon működő cégek, ez 10 ezerrel több, mint tavaly összesen - közölte Tukacs István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

A kabinet szerdai ülésén hallgatta meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) tájékoztatását az eddigi csoportos munkahely-megszűnésekről és a kormányzati feladatokról - közölte a kormánybiztos. Hozzátette: közel 80 szervezet 10 ezer munkahely megszűnését jelezte októberben-novemberben, de hivatalosan csak hetven gazdálkodó szervezet jelentette be négyezer állás megszüntetését. Ezek az adatok még nem tartalmazzák a Susuki és a Foxconn tervezett elbocsátásait sem.

Az SZMM azt ajánlotta a kormánynak, hogy forduljon az Európai Bizottsághoz, és kezdeményezze az úgynevezett de minimis szabály felfüggesztését - közölte a kormánymegbízott. Eszerint azok a társaságok, amelyek nem feltétlenül piacvesztés miatt kerültek nehéz helyzetbe, és csökkentett idejű munkavégzést ajánlanak a dolgozóknak, a különbség kompenzálására bértámogatásért fordulhatnak a kormányhoz, e támogatás határa azonban ma 200 ezer euró cégenként.

Tukacs István elmondta: a tárca javaslatai között szerepelt, hogy terjesszék ki a munkaidőalapot éves szintre, hogy a szezonális hatások miatt a munkáltatók és munkavállalók könnyebben állapodhassanak meg az időszakos munkavégzésben ott, ahol nincs kollektív szerződés. Hozzátette: erről az OÉT-en kell tárgyalni. A munkaügyi tárca azt is kezdeményezte, hogy a kabinet gyorsítsa fel az állami nagyberuházásokat a pótlólagos munkahelyteremtés érdekében - mondta az államtitkár. Kiemelte: a javaslatokról szakmai egyeztetés kezdődik a kormányon belül.

A kabinet döntött arról: a munkaügyi központok segítségével kiépít egy információs rendszert, hogy minél gyorsabban értesüljenek az elbocsátásokról - közölte Tukacs István. Az elmúlt hetekben a gazdasági válság következtében több Magyarországon működő vállalat jelentett be létszámleépítést, volt olyan nap is, amelyen több mint háromezer dolgozó elbocsátásáról adtak hírt a cégek.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a gazdasági válság első magyarországi jelei után már azt hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben a legfontosabb dolog a munkahelyek megtartása, ezért elsősorban ebben próbálják segíteni a kis- és közepes vállalkozásokat. A közszférát érintő megszorításokat is azzal indokolta a kabinet, hogy ezen a területen viszont nem szűnnek meg munkahelyek. A kormányfő szerdai blogjában arról írt, hogy a folyamatos konzultációk mellett élnek a keményebb eszközökkel, a beruházások élénkítésével és a munkahely-megtartó támogatásokkal is. 

Az Index.hu a gazdasági válság kezdete óta működtet úgynevezett elbocsátás-számlálót, amely szerdán este több mint 12 ezres értéket mutatott, összegzésük szerint csaknem 80 cégnél bocsátottak el embereket az elmúlt hetekben, a gazdasági válságra hivatkozva.

hvg.hu Karrier

Riasztó elbocsátási hullám

Egymás után jelentik be leépítési szándékukat és terveiket az európai nagyvállalatok: az autóiparon és a pénzügyi szektoron kívül az idegenforgalom is érzékeny terület. Hogyan érinti a válság a külföldön munkát vállalókat? Milyen esélyeik vannak és lesznek azoknak, akik az unió tagállamaiban próbálnak szerencsét? Kitekintés.

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz

Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával