szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Január 15-én születik döntés a keresztféléves képzések ponthatárairól, a jelentkezők besorolásáról az Oktatási Hivatal értesíti a diákokat - közölte Nagy Gabriella, az Educatio Kht. munkatársa.

A jelentkező az általa kért elbírálási sorrend alapján az első olyan helyre nyer felvételt, ahol elérte a megállapított ponthatárt. 
 
Nem vehető fel felsőoktatási intézménybe az a pályázó, aki nem rendelkezik a képzéshez szükséges végzettséggel, nem éri el a megállapított ponthatárt vagy a jogszabályi minimum pontszámot. Alap-, illetve egységes, osztatlan képzésben - az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de a más jogcímen adható többletpontok nélkül számítva - 160 pont, felsőfokú szakképzésben pedig 140 pont a minimum. 
 
A felvételről és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról szóló levelet az érintett felsőoktatási intézménytől kapják meg a felvett jelentkezők.

A keresztféléves képzésekre a november 15-i határidőig többen jelentkeztek, mint a megelőző évben: korábban 2073-an érdeklődtek a képzések iránt, most pedig 2670-en szeretnének valamilyen szakon tanulni.

Emelkedett a benyújtott jelentkezések száma is 3810-ról 4720-ra. A jelentkezők 34 százaléka alapképzésekre, 55 százaléka mesterképzésekre nyújtott be kérelmet, 11 százalék felsőfokú szakképzésben szeretne továbbtanulni.

A mesterképzések közül a legnépszerűbbnek a műszaki képzések bizonyultak, a jelentkezők 29 százaléka választott ilyen képzést. A bölcsészettudományi, gazdaságtudományi és informatikai szakokra a jelentkezők 12-15 százaléka pályázik, míg a diákok 26 százaléka tanári mesterszakra jelentkezett.

MTI Karrier

Felvételi 2009: nem változik a minimális pontszám

Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók: a továbbtanulni szándékozók összesen több mint 3200 képzési forma közül választhatnak majd - hangzott el a köteteket bemutató hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten. A jelentkezés szabályaiban nincs változás.

MTI Karrier

Mire jó a doktorátus?

A munkaerő-piaci pozíciókat, illetve a szakmai előrejutást segíti a doktori fokozat, anyagi és egzisztenciális szempontból azonban nem sokat jelent - írja szombati számában a Népszabadság az Universitas Press Felsőoktatási Kutató Műhely felmérésére hivatkozva, amelynek során hatszáz, PhD-fokozatot szerzett fiatalt kérdeztek.

MTI Karrier

Új szakok a felsőoktatásban

Alkotóművészet és muzikológia, ökotoxikológus vagy akár barokk tanulmányok szakot is választhatnak a jövőben a hallgatók a Magyar Akkreditációs Bizottság legutóbbi, decemberi ülésén hozott döntése alapján. Ezek a képzési formák a december közepén megjelent felvételi tájékoztatóban még nem szerepelnek, a januári pótkötetbe kerülnek majd be.

MTI Karrier

Szakképzés az EU-ban

Megszavazta az Európai Parlament (EP) a tagállami szakképzési rendszerek harmonizálását, a képzés színvonalának emelését, valamint az intézmények és a tagállamok közötti könnyebb átjárhatóságot szorgalmazó ajánlást Strasbourgban.

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés

CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz