szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alkotóművészet és muzikológia, ökotoxikológus vagy akár barokk tanulmányok szakot is választhatnak a jövőben a hallgatók a Magyar Akkreditációs Bizottság legutóbbi, decemberi ülésén hozott döntése alapján. Ezek a képzési formák a december közepén megjelent felvételi tájékoztatóban még nem szerepelnek, a januári pótkötetbe kerülnek majd be.

Alkotóművészet és muzikológia alapszak létesítési kérelmet a Pécsi Tudományegyetem nyújtott be, de elnyerte az akkreditáló testület jóváhagyását még az alapszak-indítási kérelmek közül az egri Eszterházy Károly Főiskolán a szabad bölcsészet, a Szolnoki Főiskolán az angol nyelvű turizmus és vendéglátás-, nemzetközigazdálkodás-, a Szegedi Hittudományi Főiskolán pedig a kántorképzés is.

A mesterszak-létesítési kérelmek közül zöld utat adott a testület a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a barokk tanulmányok szaknak, az ELTE-n az összehasonlítóirodalom- és művelődéstudomány-képzésnek. 

Jóváhagyták továbbá a Debreceni Tudományegyetemen az anyagtudomány mesterszakot, a Károli Gáspár Református Egyetemen a vallástudomány-képzést, a Miskolci Egyetemen a geográfus mesterszakot. A gödöllői Szent István Egyetem kínálata ökotoxikológus-képzéssel bővülhet, a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemen pedig várhatóan környezettudományt is lehet tanulni.

A Magyar Akkreditációs Bizottság januárban valószínűleg még további szakokról dönt, ezek szintén a pótkötetbe kerülnek majd be.

A december 15-én megjelent Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban több mint 3200 képzési forma szerepel. Az eddigi adatok alapján összesen 1671 alapképzés és 1030 mesterképzés indul majd 2009-ben, államilag támogatott képzési forma alapképzésben 1399, mesterképzésben 889 lesz.

A 2009/2010-es tanévben államilag támogatott képzésre 56 ezer, mesterképzésre 21 700 hallgatót vesznek fel.

MTI Karrier

Diploma csak ukránul?

Az ukrán oktatási miniszter szeretné elérni, hogy a diákok kizárólag csak ukrán nyelven szerezhessenek felsőfokú végzettséget egy névtelenül nyilatkozó ukrajnai rektor szeirnt - írja a karpatinfo.net információs portál.

MTI Karrier

Mitől jók a svájci egyetemek?

A zürichi műszaki egyetemen (ETH Zürich) 386 professzor oktat 14 ezer diákot, az intézmény a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek rangsorában a 24. helyet foglalja el. A német egyetemek legjobbika, a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität (LMU) a maga 657 tanárával és 44 ezer hallgatójával az 55. helyen áll -írja a Die Zeit című hamburgi hetilap.

MTI Karrier

Felvételi 2009: nem változik a minimális pontszám

Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók: a továbbtanulni szándékozók összesen több mint 3200 képzési forma közül választhatnak majd - hangzott el a köteteket bemutató hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten. A jelentkezés szabályaiban nincs változás.

MTI Karrier

Szakképzés az EU-ban

Megszavazta az Európai Parlament (EP) a tagállami szakképzési rendszerek harmonizálását, a képzés színvonalának emelését, valamint az intézmények és a tagállamok közötti könnyebb átjárhatóságot szorgalmazó ajánlást Strasbourgban.

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában