Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Tartui Egyetem mérnökeinek megoldása segítheti a városokat a jövőben, hogy racionalizálják a tömegközlekedést, de a tengeri élővilágot is könnyebb lehet megfigyelni vele.
Hiába lehetne jóval több ideig használni, sokan már 2-3 év után lecserélik az okostelefonjukat, hogy újat vegyenek. Ezt a folyamatos megújulást a cégek marketinggépezete is erősen táplálja az évenkénti új termékek megjelenésével, így nem csoda, ha évente mintegy 1,2 milliárd okostelefont gyártanak le a cégek, ami jelentős mennyiségű szén-dioxid-kibocsátással jár.
A lecserélt mobilok előtt két lehetőség adódik: vagy használtként megvásárolják őket, vagy elektronikai hulladékként végzik. Hogy az utóbbi sors elkerülhető legyen, az észt Tartui Egyetem mérnökei egy alternatív megoldást javasolnak: miniatűr adatközpontokká alakítanák át a készülékeket. A szakemberek erre ki is fejlesztettek egy megoldást, és a számítások szerint minden egyes ilyen adatközpont csupán 8 euróba, vagyis alig 3200 forintba kerül – írja az Interesting Engineering.
Az IEEE Pervasive Computing tudományos lapban közzétett publikáció szerint első lépésként eltávolították az akkumulátorokat, majd egy külső áramforrásra cserélték azokat, hogy minimalizálják a környezeti kockázatot. Ezután négy okostelefont kötöttek össze, egy 3D-nyomtatással készülő burkolatokat adtak hozzájuk, így létrejött a működő prototípus.
A szakemberek a rendszert a víz alatt tesztelték, hogy megfigyeljék vele a tengeri élővilágot. Ehhez gyakran egy búvár szükséges, aki kamerát tart a víz alatt, majd később elemzik a felvételeket. Az okostelefonok azonban mindezt önállóan végezték el, és a víz alatt elemezték is az adatokat. A megoldás megmutatta, hogy a rendszer a kihívást jelentő környezetben is képes működni.
A szakemberek szerint a városokban hasonló eszközöket lehetne elhelyezni például a buszmegállókban, hogy valós időben számolják az utasokat. Ezek az adatok segíthetnek a tömegközlekedési hálózatok optimalizálásában.
A mérnökök megjegyezték: mivel az adatfeldolgozás helyben történik, így nem ró pluszterhet az adatközpontokra, így pedig a mobilok környezeti terhelése is tovább csökken.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.