szerző:
MTI

Nem születetett megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) képviselői között a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a szerdai kollektív munkaügyi vitán. Az egyeztetést január 29-én, csütörtökön folytatják.

A VDSZSZ követeli, hogy kapjon minden vasutas 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, továbbá 10 százalék kiszervezési pótlékot kér a leányvállalatoknál visszamenőleg, illetve 2009-re 7 százalékos bérfejlesztést. A munkáltató közölte, hogy sem anyagi, sem jogi lehetőségük nincs a követelések teljesítésére.

Az egyeztetésen Bárány Balázs jelezte, ha nem tudnak megállapodni a munkáltatókkal, akkor folytatódik a sztrájk, de más módon, mint eddig.

Az MTI kérdésére válaszolva Bárány Balázs elmondta, hogy a VDSZSZ áttekintette az eddigi sztrájkok eredményét, a követelések erőteljesebb alátámasztása érdekében felmerült az eddigi sztrájktechnika megváltoztatásának lehetősége is, de a sztrájktechnikáról még nem született döntés.

Bárány Balázs elmondta, hogy a VDSZSZ MÁV-START választmánya a jövő héten értékeli a helyzetet.

MTI Karrier

Nincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között

Nem született megállapodást a MÁV társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között pénteken a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a Herczog László közvetítő részvételével megtartott kollektív munkaügyi vitán. A kollektív munkaügyi vitát a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról szerdán folytatják.

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Csillagászati összeget, 150 milliárd forintot fizethetnek a South Park jogaiért

Csillagászati összeget, 150 milliárd forintot fizethetnek a South Park jogaiért

Szó szerint ütős koncerten játsszák Eötvös Péter műveit

Szó szerint ütős koncerten játsszák Eötvös Péter műveit

Az Old Traffordon ért véget a Liverpool győzelmi sorozata

Az Old Traffordon ért véget a Liverpool győzelmi sorozata

Szakértő: a gyorsaság és az együttműködés a kibervédelem alapja

Szakértő: a gyorsaság és az együttműködés a kibervédelem alapja

A hónap végéig van idő a banki adategyeztetésre

A hónap végéig van idő a banki adategyeztetésre