szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Év eleje óta Ukrajna-szerte gondok vannak a felsőoktatásban tanuló diákok ösztöndíjának kifizetésével, de Kárpátalján egyelőre csak a főiskolai szintű oktatási intézményeket érinti a pénzhiány.

Az első és második akkreditációs fokozatú kárpátaljai állami felsőoktatási intézményekben már januárban sem tudtak minden ösztöndíjat kifizetni, mert az állam nem biztosította a szükséges forrást sem országos, sem megyei szinten. Az érintett tanintézetek vezetői úgy vélik, hogy hamarosan komoly problémák lesznek a fűtésszámlák kiegyenlítésével is, ha állami szinten nem vizsgálják felül az intézmények finanszírozását - írta a hétvégén az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó című lap.
 
Az ukrán felsőoktatási intézmények túlnyomó többségében nem jutottak a pénzükhöz az 530 hrivnya (15 ezer forint) minimális ösztöndíjra jogosult, négyes tanulmányi átlagjeggyel rendelkező diákok - nyilatkozta a kijevi Szegodnya című napilapnak Andrij Csornih, az Ukrán Ifjúsági Fórum helyettes titkára. Ennek oka szerinte az, hogy az oktatási minisztérium nem az előirányzott mértékben, hanem csak átlagosan 70 százalékban finanszírozta a felsőoktatási intézményeket. 
 
Több egyetem és főiskola úgy próbálja csökkenteni a kiadásait, hogy emeli az ösztöndíjra feljogosító tanulmányi átlag küszöbértékét. Ezt egyes felsőoktatási intézményekben már 4,7-es átlagra növelték, de vannak egyetemek, amelyek egyetlen hármas vizsgajegy esetén megvonják diákjaik ösztöndíját.
 
Az oktatási minisztérium ugyanakkor a felsőoktatási intézményekre mutogat, Ivan Vakarcsuk tárcavezető a hétvégén kijelentette, hogy minisztériuma maradéktalanul kiutalta a februári ösztöndíjakra és bérekre a pénzt. Egyúttal megfenyegette az intézmények vezetőit, hogy következményei lesznek, ha visszatartják a diákok ösztöndíját és a tanárok fizetését.


MTI Karrier

Változnak a foglalkoztatást elősegítő támogatások szabályai

Egyebek mellett a keresetpótló juttatás és a munkahelymegőrző támogatás szabályait is módosította a szociális és munkaügyi miniszter abban a rendeletében, amely a foglalkoztatást elősegítő támogatásokat szabályozó 1996-os alaprendeletet szabta újra - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.

Karrier

Melyek lesznek a keresett szakmák 2010 után?

Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé válnak? Jelent-e megoldást egy esetleges szakmai átképzés rövid vagy hosszú távon? Sorozatunk következő részében ezekre a kérdésekre is válaszolunk.

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!