szerző:
MTI

Felfüggesztette a csoportos létszámleépítést a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt.(BC Zrt.), az intézkedés a vállalat és a kormány között létrejött elvi megállapodás eredménye.

A BorsodChem február 3-án jelentette be, hogy 550 dolgozót elbocsát, mert a világgazdasági válság miatt piacai beszűkültek, megrendelés-állománya és árbevétele elmarad a várttól. Ezt követően kezdődött tárgyalássorozat a vállalat, a helyi önkormányzat és a kormány képviselőinek részvételével a lehetséges megoldásokról.
       
Wolfgang Büchele, a BorsodChem vezérigazgatója elmondta: az elvi megállapodás után várhatóan 3-4 hónap alatt kidolgozzák a megállapodás részleteit. Ez a munka újabb tárgyalásokat, megbeszéléseket jelent, de annyi biztos, hogy a csoportos elbocsátás rövid távon elkerülhetővé vált. 
   
A költségcsökkentési és hatékonyságnövelési program részeként a nyugdíjkorhatár közelében lévő munkatársak számára a vállalat felajánlja a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét, amelynek pénzügyi fedezetét a cég biztosítja. Jelenleg 150 olyan munkavállaló van, aki jogosult erre - tette hozzá Wolfgang Büchele.
   
Úgy fogalmazott, hogy az elvi megállapodás eredményeként "nyilvánvalóan lesznek bizonyos pénzügyi kedvezmények, amelyet a társaság élvezni fog", ám ennek részletei a elkövetkező hetek tárgyalásain dolgozzák ki.
   
Arról is szólt, hogy hosszú távon a BC Zrt. munkavállalói létszáma mindenképpen csökkeni fog a versenyképesség növelése érdekében, ám a körvonalazódó megállapodás lehetővé teszi, hogy ezt ne egy csoportos létszámleépítés keretében, hanem sokkal hosszabb időszak alatt érje el a vállalat, élve a korengedményes nyugdíjazás lehetőségével is - mutatott rá a vezérigazgató. Hozzátette: a korengedményes nyugdíjazás önkéntes alapon történik, a cég senkit nem kényszerít erre.
   
Arról is beszámolt, hogy a jelenleg 2830 embert foglalkoztató vállalatnál az elmúlt három évben folytatódott a hosszú távú stratégia megvalósítása, amelynek célja, hogy a BC Zrt. regionális szereplőből Európa egyik vezető vegyipari vállalatává váljon, illetve az, hogy a társaság termékportfóliójában az izocianátok - az MDI és a TDI - játsszák a főszerepet. 
   
A BC Zrt.-t érzékenyen érintette a gazdasági válság, gyakorlatilag tavaly novemberben a megrendelések "eltűntek, megálltak" - mondta Wolfgang Büchele. Hozzátette, hátrányként éli meg a társaság azt is, hogy viszonylag kevés ágazatra koncentrálódik a termelésük: arra az építő-, bútor-, illetve járműiparra, ahová szintén begyűrűzött a recesszió. Reményei szerint a gazdaság viszonylag hamar magára talál, és a vállalat folytathatja a felfüggesztett, késleltetett fejlesztéseket, beruházásokat - közölte.
   
Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány arra törekszik, hogy a hazai iparvállalatokat minden rendelkezésére álló eszközzel segítse a recessziós időszak átvészelésében és a munkahelyek megőrzésében. 
   
Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat azért kezdeményezett egyeztetéseket a BorsodChem és a kormány között, mert a vállalat évtizedek óta nemcsak a kazincbarcikai kistérség, hanem a 21,6 százalékos munkanélküliségi rátával küzdő Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb foglalkoztatója is.  
   
A 31 ezres lélekszámú észak-borsodi településen és környékén pedig a szociális háló túlfeszített, ezért elengedhetetlen a munkahelyek megtartása a térségben - jegyezte meg a polgármester.  
 

MTI Karrier

Több mint kétezer aláírást gyűjtöttek a BorsodChem dolgozóiért

Több mint kétezer aláírást gyűjtött a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet a BorsodChem Zrt. 550 elbocsátani tervezett dolgozójának megmentése érdekében – írta keddi számában az Észak-Magyarország. A BorsodChem a múlt héten jelentette be, hogy jelentős elbocsátásokra készül.

Junckerhez fordultak az európai bírák a magyar igazságszolgáltatás helyzete miatt

Junckerhez fordultak az európai bírák a magyar igazságszolgáltatás helyzete miatt

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Boross Péter "ártó szellemekről" beszélt 1956-ra emlékezve a Műegyetemen

Boross Péter "ártó szellemekről" beszélt 1956-ra emlékezve a Műegyetemen

Ez már két focicsapat: a 22. babát várják Anglia legnépesebb családjában

Ez már két focicsapat: a 22. babát várják Anglia legnépesebb családjában

Drágább lesz az HBO GO

Drágább lesz az HBO GO

Éppen 30 éve született meg a „közepesen erős köztársaság”

Éppen 30 éve született meg a „közepesen erős köztársaság”