szerző:
MTI

Jelentős - és meglehetősen váratlan - nyugdíjemelést jelentett be hétfőn a német kormány, a lakossági fogyasztás növelése végett. Eszerint a nyugdíjak Németország nyugati felében 2,41 százalékkal, az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokban ennél is nagyobb arányban, 3,38 százalékkal emelkednek július elsejétől.

A most bejelentett emelés a legnagyobb 2002 óta, és kereken 20 millió nyugdíjast érint. A tavalyi emelés egységesen 1,1 százalékos volt, 2,6 százalékos évi átlagos infláció közben. A korábbi években is a nyugdíjak vagy nem emelkedtek, vagy a bérekhez hasonlóan emelkedésük rendszeresen elmaradt az inflációtól, vagyis reálértékben csökkentek, csakúgy, mint a bérek. Idén januárban ellenben csak 0,9 százalékos, februárban 1,0 százalékos volt a tizenkét havi infláció Németországban.
    
Elemzők szerint a német bérek és nyugdíjak korábbi pályaíve elég tipikus példája annak, hogyan sorvasztotta el a legtöbb nyugati országban a kormányzati és a vállalati gazdaságpolitika a lakossági fogyasztás növekedésének forrásait az utóbbi évtizedben a beruházások és az export javára. Ily módon a mindinkább hiányzó jövedelemforrásokat szükségképpen pótolta a hitel a fogyasztás fenntartása végett, ami - mint világjelenség - bizonyosan hozzájárult a hitelválság kialakulásához szerte a világon. 
    
Kutatóintézeti számítások szerint 2000 óta 0,8 százalékkal csökkent az egy főre jutó fizetett munkajövedelem Németországban, a munkáltató fizette társadalombiztosítási hozzájárulással együtt számolva, évente átlagosan 1-3 százalék közötti infláció közepette. Tavaly a többi régi EU-tagországban is csak 0,5 százalékkal nőtt az egy főre jutó reáljövedelem. 
    
A most bejelentett nyugdíjemelést a német kormány ugyan már régebb óta tervezte, de annak időzítése bizonytalan volt. Merkel kancellár korábban azt is hangoztatta, hogy a keleti tartományokban az emelés nagyobb lesz, az egykori NKD-ban élők mindeddig alacsonyabb nyugdíjakat kaptak. Az átlagos nyugdíj nyugaton 1195, keleten 1050 euró. 
    
A német kancellár egy nyilatkozatban annak a reménynek adott hangot, hogy a megemelt nyugdíjak és ezzel párhuzamosan az ugyancsak megemelt bizonyos szociális juttatások hozzájárulnak majd a fogyasztás növekedéséhez. A szociális segélyt és a tartósan munkanélkülieknek járó támogatást magában foglaló Hartz-IV támogatási összeget a nyugdíjak alapján állapítják meg. Ennek összege jelenleg havi 351 euró, ami most átlagban 359 euróra emelkedik.
    

Ráfutásos baleset okozott gigadugót a rakparton

Ráfutásos baleset okozott gigadugót a rakparton

Miként ismerjük fel a kamuképeket?

Miként ismerjük fel a kamuképeket?

Azt hitte, szellemet lát a babamonitoron, de az igazság ennél sokkal viccesebb volt

Azt hitte, szellemet lát a babamonitoron, de az igazság ennél sokkal viccesebb volt

Jön az évnek az a napja, amit nagyon nem szeretnek a magyarok: óraátállítás

Jön az évnek az a napja, amit nagyon nem szeretnek a magyarok: óraátállítás

Felvette a kollégája pulóverét, aki emiatt leszúrta

Felvette a kollégája pulóverét, aki emiatt leszúrta

Itt a Facebook nagy terve: egyesével vadásszák le a zaklatókat

Itt a Facebook nagy terve: egyesével vadásszák le a zaklatókat