szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Master fokozatú diplomát kínál hallgatóinak a Birminghami Egyetem a közösségi portálokról szóló tanulmányokból. Az egyéves képzés 4400 fontjába (másfél millió forintjába) kerül a diákoknak.

A társadalmi média szak a közösségi oldalakról szóló tanulmányok mellett a blogok létrehozására és a podcastingra, vagyis a hanganyagok interneten való közlésére is megtanítja a hallgatókat - írta a The Daily Telegraph című brit napilap keddi számában. A Birminghami Egyetem kommunikációs és marketingeszközként foglalkozik a közösségi hálózatokkal. 
 
Az intézmény - stílszerűen - az internetes honlapjára feltöltött felvételen hirdette meg a jövőre induló kurzust, amely iránt már most jelentős az érdeklődés. Elsősorban olyan diákokra számítanak, akik az újságírás és a PR területén akarnak elhelyezkedni. A képzés szervezője  szerint a téma lehetőséget ad a kutatásokra és a tudományos tevékenységre, e két tényező meghatározó szerepet játszott abban, hogy master képzésként lehetett meghirdetni a szakirányt. 

A  népszerűség ellenére diákok bírálták a szerintük túl egyszerű kurzust. "Valójában az emberek már mindent tudnak erről a témáról. Úgy gondolom, ez az egyetemi források elpocsékolása" - mondta az egyik hallgató.

MTI Világ

Jobban tanulnak a brit lányok a nem koedukált osztályokban

Jobban tanulnak a brit lányok ha nem koedukált osztályba, esetleg teljes egészében lányiskolába járnak – ezt állapította meg a szigetországban egy széles körű felmérés, amelyet 11 és 18 év közötti diáklányok körében végeztek.

Szijjártó Izraelben: Napi egymillió euró az ára annak, hogy nincsenek migránsok Magyarországon

Szijjártó Izraelben: Napi egymillió euró az ára annak, hogy nincsenek migránsok Magyarországon

Vitézy Dávid a BKV-botrányról: MSZP–Fidesz-összeborulást láthatunk

Vitézy Dávid a BKV-botrányról: MSZP–Fidesz-összeborulást láthatunk

Tízmilliárdot inkasszóztak a fővárostól, mostantól a bérek kifizetése a fő cél, és van olyan kiadás, amit már most le kellett állítani

Tízmilliárdot inkasszóztak a fővárostól, mostantól a bérek kifizetése a fő cél, és van olyan kiadás, amit már most le kellett állítani

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei