Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
„Egy lovas fiatalember vidéken portyázott, amikor az útjába akadó ház ablakában meglátott egy hímezgető hölgyet. Nagyon megtetszett neki, olyannyira, hogy feleségül is vette. Így képzelem a történetet” – meséli Barta Judit, a Babaklinika létrehozóinak leszármazottja, amikor a kezdetekről faggatom. A romantikus múlt részletei homályba vesznek ugyan, ám az biztos, hogy a főszereplők az 1890-es évek végén Párizsba utaztak, kitanulták a papírmasé babák gyártását, hogy aztán a fővárosi Károly körúton megnyissák önálló kis üzletüket. „Ide bekerült nagymama is, aki később kisiparosként vitte tovább a boltot, egészen az államosításig. Akkor költöznie kellett, a Múzeum körútra. Azóta is itt működünk” – szövi tovább a családi történet szálait Judit. Édesanyja nyomdokaiba lépve - akinek egyébként vegyésztechnikusi végzettsége van -, úgy döntött, hogy közgazdász diplomával a zsebében a mackók és játékbabák világát választja. „Nem volt rajtam nyomás, még csak nem is babáztam kislány koromban” - válaszolja a kérdésre, hogy a családi hagyományoknak akart-e megfelelni pályaválasztásával vagy inkább -módosításával.
Barta Judit. Galériánkhoz kattintson ide! © Stiller Ákos |
Miközben beszélgetünk, ütött-kopott macit foltoz, amely ránézésre legalább harminc-negyvenéves. Körülöttünk a javítóműhelyként is funkcionáló pulton összeszerelésre és kozmetikázásra szoruló babaalkatrészek bizarr kavalkádja - egy torzó, lábak, karok -, a polcokon papírmasé és porcelánfejek sorakoznak. „Műanyag babából van a legtöbb” - meséli. Pedig azt gondolnánk, ez eldobható, pótolható vagy legalábbis lecserélhető. De nem. A letört fejet vissza lehet illeszteni, a benyomott szemet ki lehet cserélni, tetszés szerint kék vagy barna szemgolyóra. Sőt, új hajkoronát is kaphat a leharcolt, néma társ. Előfordul, hogy valódi hajból készül a frizura - csavarókkal formázva -, az arcfestés pedig sminkmestereket megszégyenítő eredménnyel zárul: rózsás orca, dús pillák, ragyogó szem. „Egy időben hoztak Barbie babákat is letört fejjel, de hál’ istennek kimentek a divatból” - mondja megkönnyebbült mosollyal Judit, amikor arról faggatom, van-e olyan típus, melynek javítása nem jelent különösebb kihívást.
© Stiller Ákos |
A masszív, narancssárga árnyalatú, elpusztíthatatlan szovjet műanyag babákon kívül azért német gyártmányú sírós hajasok és értékes, régi játékszerek is akadnak. Judit, miután félreteszi az éppen megöltött macit, kirak egy darabjaira szedett porcelánbabát: a fej az 1900-as évek elején készült Armand Marseille, a kor híres francia babakészítő mesterének műhelyében. (A gyűjtők körében igazi különlegességnek számít, az egyik antik műtárgyakat, régiségeket értékesítő honlapon például 150 ezer forintért kínálnak egy 1920-ból származó Marseille-darabot.) Na de hogyan nyúl hozzá egy antik darabhoz a javító? „Ha ennek a babának hiányozna a lába, keresnék egy hasonló nagyságú végtagot, arról levenném a mintát, papírporból kiönteném, megcsiszolnám és megfesteném” - avat be a mesterség rejtelmeibe Barta Judit. Noha papírmasé babából már kevés van, a technika is elavult, az hiányzó alkatrészek a mai napig papírporból vagy fából készülnek. A papírporból „kiöntött” babák viszonylag strapabíróak, ugrálni nem lehet ugyan rajtuk, de nem törnek össze, ha leesnek a földre” - tudjuk meg a szakembertől.
© Stiller Ákos |
A babajavítást nem tanítják egyetlen iskolában sem, csupán kézügyességet igényel, míg a fortélyok anyáról lányára szállnak. „Ma már nem nagyon viszi tovább az üzletet családon belül senki, talán még két bolt van, ahol generációról generációra öröklődik a mesterség. Budapesten négy-öt babajavító is működött, de mára mind bezárt” - meséli Judit töprengve: még nem tudja, családjukban ki viszi tovább a stafétabotot. Egyedül vannak a piacon, mint mondja, ez jó is, rossz is. Nincs konkurencia, de kevés a szakmabeli, akitől tanácsot lehet kérni. Kereslet viszont van, még ha vissza is esett az elmúlt években. „Karácsonykor átlagosan 100-150 babát hoznak, míg régen 4-500 darab is érkezett. „Egy macinál a teljes generál 10-15 ezer forintba kerül és nagyjából egy hétig tart, a műanyag babák gumizása (a fej visszaillesztése) 1600- 2600 forintba kerül. Magyarországon körülbelül tíz éve befejeződött a babagyártás, így az alkatrészek beszerzése külön kihívás. Mint sok minden más, a babaszemeket, beépíthető síró készülékeket is ezres kiszerelésben kínálják a külföldi, zömében német, osztrák gyártók. De mi a helyzet a célcsoporttal? Igénylik-e a gyerekek a hajasbabákat? „Mi kimentünk a térre, bicikliztünk, sportoltunk, a mai gyerekek többsége egész nap plázázik vagy a számítógép előtt ül” - fest pesszimista képet a jelenlegi helyzetről Judit, hozzátéve, hogy valójában ennél árnyaltabb a kép, hiszen vannak még kislányok, akiknek fontos a babájuk és felnőttek, akik ragaszkodnak régi macijukhoz, plüssállataikhoz, akkor is, ha avíttasak, eljárt felettük az idő.
A játék varázsa: kortalan öröm (Oldaltörés)
„Nagy álmom, hogy létrejöjjön egy színvonalas fővárosi játékmúzeum. Kecskeméten ugyan van egy, egy játékgyűjtemény pedig Óbudán, a Zichy Kastélyban, ám ez utóbbi el van zárva a nagyközönségtől. A múzeumot már nem fogom megcsinálni, de össze szeretném hozni az embereket, akik képesek rá” – mondja Földes János, a Játékudvar antikvárium tulajdonosa. A régi vágású vállalkozók táborát gyarapítja, azt vallja, érdektelen, milyen autója, mobiltelefonja, ruhája van, az a lényeg, hogy az álmait hogyan tudja megvalósítani. Eredeti szakmája tipográfus, könyvtervező. Családjával 1990-ben Kőszegre költözött, elvégzett egy régiségkereskedői tanfolyamot, majd antikváriumot nyitott. A kőszegi vár lovagtermének 150 négyzetméterén havonta rendezett egy kiállítást, ezzel kezdődött a „játékos időszaka”. „Nem kérdezték, kivel dolgozom együtt, mit állítok ki, azt kérték, valami legyen. Egy karikatúra-tárlattal nyitottunk, sok művészt ismertem, arra gondoltam, jó lenne, ha a könnyed műfajjal kezdenénk” - mesél az első lépésekről Földes János. Hamar rájött azonban, hogy míg a tárlatra szüleikkel érkező gyerekek a vicces rajzokat élvezettel szemlélik, a komolyabb kiállításokat unják. „Akkoriban a katolikus gyülekezet jó állapotban lévő, kitisztított játékokat árult az utcán. Vettem tőlük két zacskóval, letettük a galéria sarkába: a gyerekek ott játszottak, míg a szülők a kiállítást nézték. A kicsik azonban egy idő után elkezdtek visongani, hogy el akarják vinni a játékokat. Innen jött az ötlet, hogy kiállításon belül hozzunk létre egy játékboltot” - mondja.
Földes János © Stiller Ákos |
Ezt követte az első játékkiállítás, majd további huszonöt. Minden évben a Pályázati Figyelő januári számában megjelent, hogy májusban országos játékkiállítás lesz, nevezési díjat nem kell fizetni. A rendezvényekre az ország minden tájáról 100-150 játékkészítő érkezett, három-négyezer tárggyal. „Akkor jöttünk rá, milyen magas színvonalú a kézműves játékkészítés Magyarországon, hogy igenis létezik alternatívája az eldobható, kínai játékoknak” – összegzi tapasztalatait a budapesti boltban Földes. Januárban költöztek, a régi üzlet bérleti díját ugyanis egyik napról a másikra majdnem duplájára emelték. Nyolc teherautónyi játékot hordtak át, ezek nagy része takaros rendben sorakozik a polcokon, sokat elajándékoztak, tovább adtak. De, mint mondja, rájuk fér a profiltisztítás, noha a régi NDK-s modellvasutak – (Piko, TT), összeszerelhető harcirepülő-modellek, 30-40 éves matchboxok, ólomkatonák, bábok, kártyák és mesekönyvek mellett a „nemszeretem” műanyag daraboknak is jut hely, igaz, kevés.
„A világon a játék most érdektelen. Én a szocializmusban nőttem fel, ahol minden harmadik sarkon volt egy játékbolt. Most alig van néhány, a gyerekek ülnek a gép előtt, ahelyett, hogy egymással játszanának. Ha mégis, leginkább divatjátékokkal, azzal, ami a pajtásoknak is van. Egyre kevesebb a baba, a mackó. Ráadásul a nemek is közeledtek egymáshoz. A kislányok vonatot, autót tologatnak, ilyenkor az édesapjuk büszkén nézi őket. Ám ha egy kisfiúnak megtetszik egy porcelánkészlet, a szülők kétségbeesnek” - ad hangot borúlátásának. Véleménye szerint egy társadalomra rányomja a bélyegét, hogy az emberek tudnak-e, szeretnek-e játszani. „Itthon a komoly, felelősségteljes beosztásban dolgozó emberek elzárkóznak, mondván, a játék nem komoly dolog, nincs idő rá. Hát akkor mire van? Elmegy az élet anélkül, hogy élveznénk. A játék viszont megtanít nyerni és veszíteni.” (Ki ne ismerné a Gazdálkodj okosan-t? A játékot, amelyben felelősségteljes döntéseket kell hoznunk: hitelből veszünk-e házat, vagy inkább készpénzért tévét. És szobabútort nyerhetünk! Sajnos ez utóbbi csak a táblán futó báboknak perspektíva.)
© Stiller Ákos |
A pesszimista jövőkép ellenére a játék halála szerencsére odébb van. „Nem hittem el, hogy ilyen sok diafilmet el lehet adni, a válság kellős közepén komoly beszerzési gondjaim vannak” - mondja Földes János. Újra divatba jöttek a régi mesekönyvek, amelyekből még anyáink, nagyanyáink olvastak nekünk (gondoljunk csak a Kisvakondra, vagy a Vidám mesékre Vlagyimir Szutyejevtől!) A régi NDK-s vasútmodellekre szintén van kereslet, a mozdony, ami a nyolcvanas években például 22 forintba került, ma 2800-ért kapható. A komolyabb darabok 10-15 ezer forintot kóstálnak, márkától és gyártmánytól függően. És ami a lényeg: a harminc-negyvenéves vasútmodellek, kisautók, mint az elnyűhetetlen Moszkvics vagy Barkasz még ma is működnek, csakúgy, mint a felhúzható ugróbékák vagy a bólogató kutyák.
Hogyan lehet fönntartani egy játékantikváriumot? Szűk a piac, kevés a résztvevő, ám ők tudnak egymásról. „Tartjuk a kapcsolatot minden szakmabelivel. És ami a legfontosabb, soha nem szabad azt mondani a vevőknek, hogy valami nincs. Inkább átirányítjuk őket a konkurenciához. Mivel ez kölcsönös, mindenki jól jár” - ismerteti filozófiáját Földes János, hozzátéve, jó lenne, ha az emberek újra tudnának játszani, mert így a válságból is könnyebb lenne kikeveredni.
László Éva Lilla
