Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 20 százalékkal többen kerestek állást Somogyban ez év júliusában, mint egy évvel ezelőtt.
A regionális munkaügyi központ legfrissebb adatai szerint a megyében több mint 25 ezren vannak munka nélkül. Ennél csak négy megyében magasabb az álláskeresők száma. Somogyban a gazdaságilag aktív népesség csaknem 19 százaléka munkanélküli, ami az országos adatnál 6 százalékponttal magasabb. A pályakezdő munkanélküliek száma több mint 2.200 fő, az előző hónaphoz képest 16 százalékkal nőtt, a teljes regisztrált állományon belüli arányuk 8,9 százalékra emelkedett.
A nyilvántartott álláskeresők száma az előző havi adatokhoz viszonyítva három körzetben mérséklődött, a többiben kisebb mértékben emelkedett. Az egy évvel korábbi értékekkel összevetve azonban minden térségben nőtt az álláskeresők száma. A két végletet a barcsi és a tabi térség jelentette: az előbbiben 5 százalékkal, az utóbbiban 40 százalékot meghaladó mértékben nőtt a nyilvántartottak száma, de Marcaliban, Siófokon és Balatonbogláron is 30 százalék fölötti az emelkedés. A kaposvári kistérségben 14 százalékkal többen kerestek munkát, mint tavaly júliusban.
Az elhelyezkedési esélyek szempontjából legfontosabb tényezőnek számító iskolai végzettség szerinti összetétel igen kedvezőtlen, a regisztráltak csaknem fele legfeljebb általános iskolai végzettségű. A nyilvántartottak mintegy harmada szakmunkás, közel 20 százalékuk rendelkezik középiskolai érettségivel, három százalékuk diplomás.
A nyilvántartásban lévők mintegy 34 százaléka - közel 8.600 álláskereső - volt jogosult rendelkezésre állási támogatásra, két százalékot meghaladó hányadnak - csaknem hatszáz embernek - a helyi önkormányzatok folyósítottak rendszeres szociális segélyt, több mint 37 százalékuk - számuk kilencezerhez közelit - azonban sem a munkaügyi központtól, sem az önkormányzattól nem kapott rendszeres ellátást.
Júliusban több mint nyolcezren voltak a tartósan, legalább egy éve folyamatosan munka nélkül lévők a megyében. A nyilvántartottakhoz viszonyított arányuk a tavalyi adatnál 6,7 százalékponttal alacsonyabb, mintegy 30 százalék.
A munkaadók júliusban 302 álláshelyet jelentettek be a Somogy megyei kirendeltségeken, ami csaknem 30 százalékkal kevesebb az előző havinál, az egy évvel korábbi létszámigénynek pedig a felét sem éri el. Az új állásajánlatok 46 százalékához kapcsolódott támogatási igény. A júliusi zárónapon 208 betöltetlen álláshely szerepelt a nyilvántartásban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.