szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az euróövezetben 1,8 százalékkal, a 27 tagú unióban pedig 1,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette hétfőn az Eurostat.

Az Európai Bizottság statisztikai hivatalának jelentése szerint az előző negyedévhez képest az eurózónában 0,5 százalékkal, az EU-ban pedig 0,6 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma.

Az eurózónában a foglalkoztatottak száma az első negyedévben 0,7 százalékkal csökkent az azt megelőző negyedévhez képest és 1,2 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A 27 tagú EU-ban a negyedéves csökkenés 0,8 százalék, az éves 1,2 százalék volt.
 
Az Eurostat becslése szerint az eurózónában a foglalkoztatottak száma 145,6 millió volt a második negyedévben, 702 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedévben.
  
A létszámcsökkentés egyebek mellett a feldolgozó-, építőipart, a pénzügyi szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a közlekedést érintette leginkább. Elemzők szerint az adatok megerősítik, hogy a munkaerőpiac továbbra is törékeny állapotban van.

MTI Karrier

A válság miatt romlanak a munkakörülmények

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a válság miatt nemcsak az állásvesztés fokozott veszélyével kell számolniuk a munkavállalóknak, hanem spórolás címén a munkakörülmények mind gyorsabb romlásával, valamint a munkahelyi balesetek szaporodásával is - olvasható a Napi Gazdaság hétfői számában.

MTI Karrier

Melyek a legelismertebb szakmák?

A jogászok, orvosok és közgazdászok társadalmi elismertsége a legnagyobb Magyarországon a felsőoktatási hallgatók körében - derül ki az Educatio Kft. felmérésének legújabb eredményéből.

MTI Karrier

Kevesebb a csoportos létszámleépítés

Augusztusban 39 cég, 2300 főt érintő csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi kirendeltségeken, ezzel júliushoz képest 1200 fővel csökkent a létszámleépítéssel érintett munkavállalók száma - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapján közölt augusztusi munkaerőpiaci adatokból.

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Öthavi csúcsára ugrott a forint

Öthavi csúcsára ugrott a forint

A BYD szegedi gyára kisvárosnyi vizet, áramot és gázt fog fogyasztani

A BYD szegedi gyára kisvárosnyi vizet, áramot és gázt fog fogyasztani