szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hétfőn a román pedagógusok, a rendőrök, az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozók egy napos figyelmeztető sztrájkot tartanak, így megbénult a közszféra jelentős része.

A közalkalmazottak  szakszervezetei azt  kifogásolják, hogy a kormány parlamenti vita nélkül döntött szeptemberben a közalkalmazotti béreket egységesítő jogszabályról. A román kormány cáfolata ellenére a szakszervezetek azt állítják, hogy a törvény a bérek csökkenését eredményezi a közszférában.
 
A közalkalmazottak elégedetlenségének másik oka az, hogy az év végéig tíz napos fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A bukaresti kormány ugyanis augusztus elején abban állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy a szükséges 1,1 milliárd euró értékű megtakarítások egy részét egyebek között ezzel az intézkedéssel valósítja meg.
  
A sztrájk ideje alatt a kórházakban csak a sürgősségi eseteket látják el az orvosok. A közigazgatásban is számos városban szünetel a munka, a tanárok pedig már a múlt héten értesítették a diákokat, hogy ne jöjjenek iskolába. Ennek ellenére azonban nincs szó teljes munkabeszüntetésről, hiszen egyes iskolákban a tanárok vállalták a tanítást azért, hogy ne borítsák fel a diákok programját.
  
A közalkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek eltökélt szándéka az általános sztrájk kirobbantása, ha a kormány nem hajlandó módosítani a közalkalmazotti fizetéseket szabályozó jogszabályt. Előtte azonban nagyszabású tüntetést hirdettek meg szerdára. Az egészségügyben dolgozók szakszervezetei október végére valószínűsítették az általános sztrájkot, az oktatásban dolgozóké pedig november elejére.
  
Emil Boc miniszterelnök párbeszédet ajánlott a szakszervezeteknek, amelyek vezetői már a hétfő délelőtti órákban elkezdték a tárgyalásokat Gheorghe Pogea  pénzügyminiszterrel, aki ideiglenesen a munkaügyi tárcát is irányítja.

Matthew McConaughey maszkokat fuvarozott a kórházaknak

Matthew McConaughey maszkokat fuvarozott a kórházaknak

Rendszerváltók30 – Ormos Mária: Utópiák nélkül még mindig a fákon ugrálnánk

Rendszerváltók30 – Ormos Mária: Utópiák nélkül még mindig a fákon ugrálnánk

Svájci közrádió: Orbán Viktor virtuálisan helyreállította Nagy-Magyarországot

Svájci közrádió: Orbán Viktor virtuálisan helyreállította Nagy-Magyarországot