szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a kormány képviselői megegyeztek abban, hogy a költségvetési szerveknél alkalmazásban álló, közszolgálatban dolgozók 2010-ben is keresetkiegészítésben részesüljenek - tájékoztatta a tárgyalások eredményéről Csizmár Gábor csütörtökön az MTI-t.

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a közszolgálati sztrájkbizottsággal már tavaly decemberben összefoglalót írtak alá, amelyben megállapodtak a 2009. évi keresetkiegészítés módszerében. A mostani megállapodás pedig azt biztosítja, hogy amit idén havi részletességgel kaptak meg, azt más formában 2010-ben is megkapják. Hozzátette, hogy a benyújtott költségvetési törvény kereteiben született megállapodást 16 plusz egy szakszervezeti szövetség írta alá.

Az MTI-hez is eljuttatott egyezség szerint a keresetkiegészítés éves mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén 340 ezer forintos havi bruttó illetményhatárig bruttó 98 ezer forint. Részmunkaidő esetén a keresetkiegészítés a munkaidő arányában jár. A megállapodás kitér arra is, hogy a keresetkiegészítés teljes fedezetét a központi költségvetés biztosítja.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a keresetkiegészítés megállapított éves összegének kifizetésére két egyenlő részletben, a 2010. január és március hónapra járó illetményekkel együtt kerüljön sor.

A megállapodás arra is kitér, hogy a szakszervezetek az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság létrehozásakor megfogalmazott követeléseiket fenntartják, de azokról az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban tárgyalnak tovább. A megállapodás teljesülésének időpontjáig az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, illetve a megállapodást aláíró szakszervezetek sztrájkot nem szerveznek és sztrájkban nem vesznek részt. A megállapodás minden pontjának teljesülésekor az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság feloszlatja magát.

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol