szerző:
hvg.hu

A Kézbesítők Szakszervezete szerdán délután 17 órakor befejezi a kedden kezdett, és mintegy száz kézbesítő részvételével zajló sztrájkot. A munkabeszüntetés nem okozott fennakadást a postai szolgáltatásban.

Tusz Ferenc, a szervezet elnöke szerdán, a sztrájkbizottság döntését követően az MTI-nek elmondta: úgy érzik, munkabeszüntetésükkel sikeresen hívták fel a figyelmet a Magyar Posta ingatlan-értékesítéseire, amellyel kapcsolatban kifogásokat fogalmazott meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője hangsúlyozta: a társaság örül, hogy hamar lezárult a sztrájk, hiszen jogalap nélkülinek tekintette a munkabeszüntetést. A Posta ezért kedden bírósághoz is fordult, az ügyben december 28-án várható döntés - fűzte hozzá.

A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-én hirdetett határozatlan időre szóló sztrájkot. Az érdekképviselők azt követelték, hogy minden dolgozó kapjon 100 ezer forintot a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat. Tomecskó Tamás szerint jogszerűek voltak a szakszervezetek által kifogásolt ingatlan-értékesítések, és jelezte, hogy az ezekből befolyt összeget fejlesztésre fordítja a Posta. 

A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be. A vezérigazgató akkor elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi béralku.

A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy  részesedjenek az ingatlanbevételből, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására. A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.

Rácsodálkozott a CEU-t bíráló trollokra az osztrák Kurier

Rácsodálkozott a CEU-t bíráló trollokra az osztrák Kurier

HVG 40: Amikor Orbán nem volt híve a közjogi rendszer teljes felforgatásának

HVG 40: Amikor Orbán nem volt híve a közjogi rendszer teljes felforgatásának

Több mint 100 ezer bankszámla maradt zárolva

Több mint 100 ezer bankszámla maradt zárolva

Harminc medvét kellene örökbe fogadni egy krími vadasparkból

Harminc medvét kellene örökbe fogadni egy krími vadasparkból

Ukrajnában elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Ukrajnában elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Máshol is hasít a cég, amelyik a Normafánál fákat vághat ki

Máshol is hasít a cég, amelyik a Normafánál fákat vághat ki