Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarországon az észak-alföldi régióban a legmagasabb a regisztrált álláskeresők száma: jelenleg 136 ezer. Az elmúlt évben elsősorban a gazdasági válság hatására 15,5 százalékkal, több mint 17 ezer fővel növekedett számuk.
Tavaly Debrecenben és vonzáskörzetében volt a legtöbb létszámleépítés az észak-alföldi régióban: a nyilvántartott álláskeresők közül a férfiak aránya 54 százalék volt 2009-ben, döntő hányaduk fizikai foglalkozású. Régiós szinten a legfeljebb általános iskolai végzettségű munkanélküliek aránya 46 százalék - mondta Miskó Istvánné, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.
Idén 5,2 milliárd forint decentralizált foglalkoztatási alap áll rendelkezésre a régió három megyéjében, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ez a forrás az áthúzódó hatásokkal az idén eléri a 6 milliárd forintot. Ennek a forrásnak több mint 30 százalékát képzésre fordítják - tette hozzá a főigazgató. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására további 679 millió forint áll rendelkezésre, ami 228 fő bevonását teszi lehetővé.
Az Út a munkához program keretében további 1130 személy foglalkoztatására nyílik lehetőség idén az észak-alföldi régióban, amelyre 1 milliárd 622 millió forintot fordíthatnak. Közmunka programokban a régió 277 településén 5400 személy foglalkoztatását tudják megoldani, valamivel több mint 3 milliárd forintos költséggel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.