szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre több középiskolás brit diák csal vizsgáin mobiltelefon vagy más hi-tech eszköz segítségével.

A brit állami vizsgafelügyelet (Ofqual) szerdán közzétett jelentése szerint 2009-ben 4415 középiskolás diákot kaptak csaláson Nagy-Britanniában a közép- (GCSE) és emelt (A-level) szintű érettségi vizsgákon, ami 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Igaz, még a magasabb 2009-es szám is csupán 0,03 százaléka az összes vizsgázónak.
  
Megállapították azt is, hogy a legnagyobb gondot a tiltott tárgyak: jegyzetek, szótárak, mobiltelefonok és más hi-tech eszközök bevitele jelenti. Ezek közül mára első helyre kerültek a mobilok és más kommunikációs eszközök - mutatták ki. A másik nagy csalási terület a plágium, a másolás és az összedolgozás voltak. A csaláson kapott diákok egyharmadát figyelmeztették, közel felének pedig levontak a jegyéből. A többieket kizárták a vizsgafolyamat egy részéből vagy egészéből.

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó