szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az utóbbi évtizedek legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában, ahol több mint negyedmillió állami alkalmazott tette le a munkát két napra a megszorítási tervek miatt.

Előzetes becslések szerint az 500 ezres közalkalmazotti állománynak több mint a fele sztrájkol, köztük a kikötői és repülőtéri határellenőrző hatóság számos munkatársa, bírósági dolgozók, az állami munkaközvetítő szolgálat alkalmazottai, sőt egyes helyeken a sürgősségi szolgálatok diszpécserei is. A munkaügyi vita oka a közalkalmazottak végkielégítési rendszerének tervezett alapos megszigorítása, amelynek alapján a szakszervezet szerint az állományból távozók mindegyike több tízezer fontot veszít.

 

 

MTI Karrier

Rekord szintre emelkedett a munkanélküliség Franciaországban

Meghaladta a 10 százalékot a francia aktív lakosság körében a munkanélküliségi ráta 2009 negyedik negyedévében, s ezzel elérte a tíz évvel ezelőtti rekordszintet - derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból.

MTI Karrier

2004 óta most a legmagasabb a munkanélküliség Csehországban

Februárban a vártnál kisebb mértékben emelkedett a munkanélküliség Csehországban. A cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium hétfői közlése szerint február végén 9,9 százalékos volt a munkanélküliség a januári 9,8 százalékkal szemben. A februári adat 2004 óta a legmagasabb. Korábban az elemzők szinte egybehangzóan 10 százalékos munkanélküliséggel számoltak.

hvg.hu Karrier

Mennyit keresnek a BBC nagyágyúi?

Immár tény, hogy drasztikus karcsúsításba kezd a BBC: a tervek szerint két rádióállomást bezár, két tinicsatornát megszüntet, 2013-ig pedig internetes oldalainak felét leépíti. Emellett csökkenti sztárriportereinek, élvonalbeli műsorvezetőinek gázsiját, ami évente összesen 70 millió fontjába kerül a brit közszolgálati médiumnak.

MTI Karrier

Németországba toboroz vendéglátósokat az ÁFSZ

Országjáró munkaerő-toborzást szervez március 8. és 17. között vendéglátóipari szakemberek számára az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) együttműködésben a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központjával - olvasható az ÁFSZ honlapján.

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Egy 23 éves moldáv férfit keres a rendőrség, aki a vasárnapi súlyos balesetet okozta

Egy 23 éves moldáv férfit keres a rendőrség, aki a vasárnapi súlyos balesetet okozta

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor