szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tízből kilenc embert illegálisan foglalkoztatnak a biztonsági cégek Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében - írja keddi számában a Kisalföld.

A Kisalföld cikke szerint ebben az őrző-védő ágazatban regisztrálták tavaly a fekete foglalkoztatások felét a régióban; a visszásságok közül számos a "végtelen alvállalkozói láncból adódik", valamint abból, hogy a rendszeresen nyomott áron szerződtetett, a közteher-fizetés elől eltűnő alvállalkozókat profi módon cserélgetik a nagyobb megbízásokat elnyerő cégek, így szorítva le saját költségeiket. Így - mivel nem a fővállalkozónál mutatták ki az illegális foglalkoztatást - az továbbra is indulhat közbeszerzési pályázatokon - áll a cikkben.

 

 

Karrier

Jelek, amelyek arról árulkodnak, hogy a dolgozó fel fog mondani

Még mindig gondot okoz a vállalatoknak a tehetségek megtartása, a fluktuáció kezelése. Az önként távozás azonban megelőzhető, mindössze fel kell ismerni a jeleket. A felmondást tervezgető alkalmazott ugyanis látványosan "szenved", elégedetlenkedik, nincs jelen lelkileg, teljesítménye, érdeklődése pedig csökken.

MTI Karrier

A fiatalok harmada dolgozik, miközben tanul

A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott, azaz a fiatalok alig 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy már tanulmányai idején is kapott valamilyen tényleges képet a munka világáról - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt