Tetszett a cikk?

Felmondta a Malév Zrt. vezetése a kollektív szerződést szerdán délután, ezzel egyidejűleg felhatalmazta a menedzsmentet az új ksz megkötésére vonatkozó tárgyalások megkezdésére. A döntést a szerkezetátalakítással, a költségek racionalizálásával indokolta a légitársaság. A Malév pilótái sztrájkot helyeztek kilátásba.

A menedzsment a döntésről írásban tájékoztatta a Malév 5 reprezentatív szakszervezetét. A kollektív szerződés (ksz) felmondása és az új ksz megkötésére vonatkozó tárgyalások megkezdése is részét képezi a társaság készülő szerkezetátalakítási tervének, amely alapján a tulajdonosok és a menedzsment is a társaság gazdasági stabilitását kívánja megteremteni - közölte a Malév. A szerkezetátalakítási programnak része a bevételek növelésén túl a költségek további racionalizálása, a foglalkoztatás rugalmasabbá tétele, amelyet a társaság jövője és a munkahelyek megmentése érdekében is következetesen végig kell vinni - hangsúlyozzák.

Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke (Hunalpa) elmondta, hogy a béremelési követelésük érvényesítésére tavaly év végén szerveztek munkabeszüntetést, amelyet azonban felfüggesztettek a Malév gazdasági érdekét szem előtt tartva. Ugyanakkor az elnök már akkor jelezte, hogy a munkabeszüntetés lehetőségét továbbra is fenntartják arra az esetre, ha nem tudnak megegyezni a munkáltatóval. Óvári Tamás azonban elfogadhatatlannak tartja a ksz felmondását, ezért tervezik a korábban felfüggesztett sztrájk áprilisi megtartását.

Konkrét béremelési követelése nem volt tavaly a Hunalpának, arra a munkáltatótól vártak ajánlatot. Jelezték ugyanakkor, hogy az elmúlt 4 évben elszenvedett reálbércsökkenés kompenzálására várnak javaslatot a menedzsmenttől. A Malév azonban elutasította a béremelés lehetőségét. 
    
 

 

 

Drogdílertől lefoglalt 450 lóerős Audiból lett magyar rendőrautó

Drogdílertől lefoglalt 450 lóerős Audiból lett magyar rendőrautó

Stephen Fry kiállt a Budapest Pride mellett, modern fasizmusnak nevezte a magyar helyzetet

Stephen Fry kiállt a Budapest Pride mellett, modern fasizmusnak nevezte a magyar helyzetet

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját