szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lassan csúcson lesz a munkanélküliség a közép-kelet-európai országokban idén - állítják a Bécsi Összehasonlító Tanulmányok Intézetének (WIIW) közgazdászai, akik szerint azonban három-öt évbe is beletelik, amíg a munkanélküliségi ráta a válság előtti szintre süllyed vissza. A válság előtt a térségben az átlagos munkanélküliségi ráta 6,5 százalék volt.

A Wirtschaftblatt című osztrák gazdasági napilap pénteki számában idézett szakemberek szerint Magyarországon és Lengyelországban tíz százalék felett lesz a munkanélküliség, Szlovákiában 13, Lettországban húsz százalékos. Általánosságban ennél is magasabb lesz a munkanélküliségi ráta Délkelet-Európában. Macedóniában több mint 30 százalékos, Szerbiában több mint húsz százalékos mutató várható.

Különösen az alacsonyan képzetteket fenyegeti az állásvesztés, náluk már a válság előtti fellendülés kedvező hatásai sem érvényesültek. Leginkább az építőipart, illetve általában az ipart érinti a munkanélküliség, a férfiakat nagyobb arányban, mint a nőket. Külön gondot jelent a munkanélküliség a 20-25 év közötti korosztály esetében, egyharmaduknak nincs állása. Gyakran híján vannak a munkatapasztalatnak, s alacsonyan képzettek, így kevés az esélyük arra, hogy a következő 2-5 éven belül el tudjanak helyezkedni. "Egyesek elveszett nemzedékről beszélnek" - fogalmazott Peter Havlik elemző.

Más véleményen van Monika Mott, a KuklturKontakt Austria nonprofit szervezet oktatási osztályának vezetője. Bizonyos országokban, például Koszovóban vagy Bosznia-Hercegovinában magas ugyan a fiatalok körében a munkanélküliség, de a kép a térségen és az egyes országokon belül is nagyon változó - mondta. Az OECD adatai szerint a tanulmányaikkal a válság alatt végzők felét az a veszély fenyegeti, hogy elvesztik a kapcsolatot a munkaerő-piaccal. Ha ismét beindul a gazdasági növekedés, a munkáltatók a frissen végzetteket részesítik majd előnyben azokkal szemben, akik hosszabb ideje munkanélküliek - írta a Wirtschaftblatt.

 

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Orbán Balázs a HVG-nek: A honvédelmi miniszter a háborúpárti erők kiszorításáról beszélt a hangfelvételen

Orbán Balázs a HVG-nek: A honvédelmi miniszter a háborúpárti erők kiszorításáról beszélt a hangfelvételen