Harmincöt százalékkal emelte a minimálbért a tibeti autonóm terület kormányzata ebben a hónapban - közölték illetékesek kedden azt követően, hogy az országban több helyütt is hasonló lépésre szánta el magát a helyi vezetés. A döntést jóváhagyta a területi kormányzat és július elsejétől lesz érvényes - tájékoztatott Lhászában Jao Ruj-feng az emberi erőforrások és társadalombiztosítás hivatalának vezetője.
Az emelés következtében 220 jüannal, vagyis körülbelül hétezer forinttal nő a Tibetben dolgozók havi minimálbére, ami jelenleg 630 és 730 jüan (20-23 ezer forint) között mozog a terület különböző részein. Ezen kívül a minimum órabér összegében is változás állt be, s így a korábbi 5,5 és 6,5 jüan helyett júliustól már 36 százalékkal több, vagyis 7,5 és 8,5 jüan (240-270 forint) a legkevesebb, amit óránként a munkáltatónak fizetnie kell Tibetben. 2007 óta ez volt a második helyi kormányzati minimálbéremelés.
Július 25-én, az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm terület hasonló intézkedéséről érkezett jelentés. Itt június elsejei hatállyal közel 25 százalékos volt az emelés mértéke, aminek köszönhetően Hszincsiangban 640 és 960 jüan közé került a minimálbér szintje, ami körülbelül 20.500 és 30.800 közötti összegnek felel meg. A legkisebb órabér 6 jüan (192 forint), a legmagasabb 8,8 jüan (282 forint) a területen, ahol 1995 óta ez volt a nyolcadik emelés.
Kína 1993-ban fogadta el a minimum bérezés rendszerét, ami azt jelenti, hogy a tartományok, tartományi jogú városok és autonóm területek kormányzatai dönthetnek a fennhatóságuk alá tartozó közigazgatási területen élők minimum béréről. Az utóbbi időben elsősorban Dél-Kínában és meghatározóan japán autógyárak beszállítóinál sorozatos munkabeszüntetésekkel fejezték ki kínai munkások elégedetlenségüket a munkabérükkel. Tiltakozásuk eredményeként, helyenként hosszas tárgyalások után, rendre új - emelt összegű - bérmegállapodások születtek.
A központi kormány láthatóan nem kíván közvetlenül beavatkozni a piaci folyamatokba, de felszólított a jövedelemkülönbségek csökkentésére, célként határozta meg az arányosabb elosztást. Júliusban nyolc tartomány, illetve tartományi jogú város már közösen adott ki a helyi vállalatoknak dolgozóik jövedelmének emelésére vonatkozó iránymutatást. Közülük az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány például a területén működő munkáltatóknak engedélyezte a dolgozók 28 százalékig terjedő fizetésemelését, a minimálbér 8 százalékos növelését.