szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tizenkét diák vehette át az idei Merck-ösztöndíjat 2010. november 15-én. Az egyetemi tanulmányi támogatást kiváló tanulmányi eredményeket elérő és szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok kapták. A máig családi vállalkozásként működő német cég orvostanhallgatókat, gyógyszerészeket, vegyészeket és biomérnököket segít hozzá egyetemi tanulmányaik megkezdéséhez.

Idén második alkalmommal nyújt egyetemi tanulmányi támogatást kiváló tanulmányi eredményeket elérő és szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak a német Merck gyógyszercég hazai leányvállalata. A támogatás célja, hogy megkönnyítse a jól tanuló, de nehéz szociális helyzetben lévő diákok képzését, segítséget nyújtson a tananyag és a képzés elsajátításához, ösztönözze a tanulást.

„A tanulmányokat támogató programunk motivációja cégünk húsz generáción átívelő történetében gyökerezik: kevesen tudják, de a Merck a mai napig családi vállalkozásként működik, ezért előtérbe helyezzük a családok és a felnövekvő generációk támogatását” – mondta el a díjátadón Szittner Anikó, a Merck CSR Bizottság elnöke.

A négy kiválasztott hallgatót a Merck Kft. négy féléven keresztül havi 25 ezer forinttal támogatja. A tavalyi évhez hasonlóan rendszeres támogatást elnyert hallgatókon kívül további 8 hallgató részesül egyszeri támogatásban. A bírálóbizottság idén a Budapesti Műszaki Egyetem egy vegyész-, valamint egy biomérnök szakos, a Semmelweis Egyetem egy orvostanhallgatóját, és a Debreceni Egyetem egy gyógyszerész hallgatóját részesítette rendszeres támogatásban. 

„Az ösztöndíj nagy segítség a tankönyvvásárlásban, ami az általános orvosi szakon messze a legköltségesebb az országban” – meséli a békéscsabai Kabai Alexandra Barbara, aki jelenleg Semmelweis Orvostudományi Egyetem elsőéves orvostanhallgatója, de a molekuláris bionika képzéssel is kacérkodik.

„ A pályázatokat nagyon jónak és igazságosnak találom, mert a rosszabb helyzetűek a tudásukkal tudnak érvényesülni, további inspirációt kapnak az eddigi terveik eléréséhez, amihez a mai világban nem elegendő csak a tudás, hanem az anyagi biztonság is fontos” – tette hozzá Berger Emánuel László, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója.

Hogy a jövő generáció kutatói kapcsolatba kerülhessenek egymással is, az átadóra a korábbi díjazottak is hivatalosak voltak.  „Amellett, hogy természetesen anyagilag is sokat jelent az ösztöndíj azért is nagy dolog elnyerni, mert pályakezdő gyógyszerészként is segíthet majd az elhelyezkedésben, hiszen presztízse van”- nyilatkozta a díjátadó kapcsán Oláh Máté, az egyik tavalyi díjazott.  Oláh Máténak bizonyára nem lesz nehéz elhelyezkednie, hiszen amellett, hogy az egyetemen gyógyszerészhallgatóként szerkezetkutatásokat folytat, szabadidejében szinkrontolmácsként is tevékenykedik a négy nyelven beszélő fiatalember.

Találtak egy alakváltó fehérjét, új irányt vehet miatta az Alzheimer-kór kutatása

Találtak egy alakváltó fehérjét, új irányt vehet miatta az Alzheimer-kór kutatása

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Elton John alig lát, a saját musicaljét sem tudta megnézni

Elton John alig lát, a saját musicaljét sem tudta megnézni

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása