szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Középiskolás diákoknak indít ingyenes rádiós képzést Sulirádió néven a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara az Oktatásért Közalapítvány támogatásával - tájékoztatta Annus Gábor, az intézmény sajtóreferense.

A szervezők olyan tizenegyedik, tizenkettedik osztályos diákok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az elektronikus újságírás iránt, kedvet éreznek ahhoz, hogy riporterként, műsorvezetőként, szerkesztőként, hangtechnikusként közreműködjenek egy webrádió működtetésében. Rendelkeznek megfelelő kifejezőkészséggel, fogékonysággal kortársaik problémái iránt, kreatívan kommunikálnak. 

A Sulirádió tehetségműhely célja, hogy segítse a középiskolás korosztály önkifejezését. A tehetségműhely a gyakorlatban tanítás elvét követi: a középiskolás diákok együtt dolgoznak az egyetemi hallgatókkal a webrádió műsorainak elkészítésén. Az adások hallhatók is lesznek a képzés honlapján. 

A féléves képzésben - amely a tervek szerint az ősszel folytatódhat - a diákok egyetemi oktatók és vendégelőadók által tartott előadásokat hallgatnak, s gyakorlati képzésen is részt vesznek. Az órákon szó esik a korszerű elektronikus újságírásról, s a diákok megismerkedhetnek azokkal a technikai eszközökkel is, amelyekkel interneten publikálható műsorok készíthetők.

Rogán Antal hosszú vizsgálat után vetetheti le magát a szankciós listáról

Rogán Antal hosszú vizsgálat után vetetheti le magát a szankciós listáról

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt