Kirúgták Katona Klárit az Adományvonaltól

Kirúgták Katona Klárit a Magyar Telekom által működtetett Adományvonaltól – hangzott el a Magyar Televízió Szempont című műsorában. A művésznő a műsorban azt mondta: kapott egy levelet pár nappal ezelőtt, amiben az állt, nem tartanak igény a szóvivői tevékenységére.

  • hvg.hu hvg.hu
Kirúgták Katona Klárit az Adományvonaltól

Katona Klári éveken keresztül segített az elesetteken, rendezett gyűjtést a bajbajutottaknak. A művésznő honlapján azt írja: „azokra, akik a segítségnyújtás vagy az elfogadás szépségében meglátták a segítségre szorulót, s a problémájával való szembenézésben megerősödtek”.

Katona Klári a Híradó szerint a Szempontban arra a kérdésre, mennyire érintette meg az, hogy megváltak tőle, azt mondta: sokat jelentett neki az Adományvonal, és hozzátette: „az életet tanultam, az élet megélését tanultam, miközben segítettem másoknak. Miközben megláttam azt, hogy hányféle módon vállalnak emberek felelősséget olyasmiért, amiért vagy amihez képest nyugodtan rámutathatnának intézményekre, kormányokra, körülményekre, bármire, és azt segítségül hívhatnák, magyarázatul, hogy ez nem az én dolgom”.

Katona Klári arról a levélről, ami a felmondását tartalmazta, azt mondta: „az indoklás az volt, hogy egészen más hangsúlyt fog kapni a jótékonyság, illetve a társadalmi szerepvállalásnak ez a formája, és ezt a kisebb súlyú dolgot majd valaki más fogja kommunikálni, nem szükséges hozzá egy szóvivő, vagy egy arc, vagy valaki, aki igazi hidat képez az elgondolás és az emberek között .” Arra a kérdésre, hogy nem lehet-e az, hogy azért váltak meg tőle, mert nem elég celeb, Katona Klária azt válaszolta: valóban nem tartja magát celebnek, és ha ez volt a gond vele „akkor nagyon boldog vagyok, hogyha lemondanak rólam” - tette hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mi lesz a cégemmel utánam?

Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.