szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája az OTP Bankkal együttműködve szeptembertől ösztöndíjjal támogatja az intézmény tíz legtehetségesebb hallgatóját - közölte a főiskola rektora kedden.

Ösztöndíjat alapít az OTP a tatabányai főiskolán. Hajtó János rektor elmondta, hogy az OTP havonta 30 ezer forinttal támogatja az ösztöndíjasokat. A lehetőséggel azok élhetnek, akik szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat a főiskolán. Az ösztöndíjra a hallgatóknak pályázniuk kell. Az odaítélésnél figyelembe veszik a felvételi pontok számát, továbbá az első évfolyamos hallgatóknak versenyt rendeznek, amelyen felmérik alapvető gazdasági ismereteiket. 

A főiskola több éve vállal szerepet a gazdasági ismeretterjesztésben. Az intézmény hallgatói csoportja Könnyedén a pénzügyekről elnevezéssel szakköröket vezet Komárom-Esztergom megye középiskoláiban. A tíz előadásból álló foglalkozásokon a diákok megismerkedhetnek a gazdasági, pénzügyi alapfogalmakkal, a pénzügyi szolgáltatásokkal és a termékekhez kapcsolódó kockázatokkal. Az előadás-sorozatot verseny zárja, pénzdíjas jutalmakkal. 

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 1992-ben 96 diákkal indult Tatabányán, jelenleg csaknem kétezer hallgatót képeznek a városban, illetve az intézmény budapesti és székelyudvarhelyi tagozatán.

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt