Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ha február végéig nem tudnak megegyezni a munkáltatókkal a béremelés mértékéről, akkor sztrájkolnak.
Egy napos sztrájkot tart március 10-én a dél-dunántúli régióban működő Gemenc, Kapos, Pannon Volán társaságoknál az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ), ha február végéig nem tudnak megegyezni a munkáltatókkal a béremelés mértékéről - közölte a szakszervezet az MTI-vel pénteken.
Az AKSZSZ pénteki elnökségi ülésén elfogadhatatlannak nevezték a munkáltatók 2,5-2,7 százalék közötti javaslatát. Felháborítónak tartják, hogy a munkáltatók még az OÉT bérajánlásának az alsó mértékét (4 százalék) sem ajánlották a szakszervezeteknek a tárgyalások során. A szakszervezetek az elégséges szolgáltatást 5-8-óráig, 13-18-óráig és 21-órától üzemzárásig biztosítják, ha a sztrájk megtartása mellett döntenek.
Dobi István, az AKSZSZ elnöke pénteken elmondta, hogy a szakszervezetek az OÉT-en elfogadott ajánlati sáv felső szélét, 6 százalékos emelést szeretnének, ekkora béremeléssel biztosítható ugyanis a keresetek reálértéke. Hozzátette, hogy személyenként és egységesen 11 700 forint pluszt szeretnének havonta, szemben a munkáltatók 4000-5000 forintos bruttó ajánlatával.
Dobi István hangsúlyozta, hogy bármikor készek tárgyalni és megegyezni a munkáltatókkal. Eredmény híján azonban kénytelenek sztrájkolni, és az előzetes felméréseik szerint a munkabeszüntetést a Volán-dolgozók 50 százaléka, a szakszervezeti tagoknak pedig 82 százaléka támogatja.
Dobi István nagyvonalúnak nevezte a szakszervezet ajánlatát az elégséges szolgáltatásra, mivel azzal - véleménye szerint - minden iskolába és munkába tartót elszállítanak. Ezért is furcsállta az elnök, hogy a hírek szerint volt olyan munkáltató, amelyik bírósághoz fordult, mert kevesli az elégséges szolgáltatás mértékét. Ha a bíróság a szakszervezetekkel szemben foglalna állást, az azt jelentené, hogy Magyarországon a közúti közlekedésben egyáltalán nem lehet sztrájkolni - jegyezte meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.