Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Középszinten 1187 helyszínen 58.521-en, emelt szinten 88 helyszínen 6194-en vizsgáznak ebből a tárgyból. Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll.
Rendben megkezdődtek az angol írásbeli vizsgák a középiskolákban csütörtök reggel 8 órakor közép- és emelt szinten egyaránt, rendkívüli esemény nem történt - közölte az Oktatási Hivatal. Középszinten 1187 helyszínen 58.521-en, emelt szinten 88 helyszínen 6194-en vizsgáznak ebből a tárgyból. Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll.
Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első részre ("olvasott szöveg értése") 60 perc, a másodikra, a "nyelvhelyesség" feladatsor megoldására 30 perc áll rendelkezésre. A szünet után a 30 perces "hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következik, végül az "íráskészség" feladatsora, amelynek megoldására 60 percet kapnak a diákok.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az említett összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható idő 70, 50, 30, illetve 90 perc. Az íráskészség vizsgarész esetében a diákok a feladatok megoldásához mindkét szinten használhatnak nyomtatott szótárt (a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem használható).
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.