szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem kétszáz család megélhetése került veszélybe azáltal, hogy fizetésképtelenné vált az Ócsán működő, végrehajtás alatt álló FÉG konvektorgyár; a dolgozók hónapok óta nem kaptak bért, a helyi önkormányzat ezért rendkívüli szociális gyorssegélyt oszt az érintett 60 ócsai lakosnak - közölte a város polgármestere hétfőn.

Bukodi Károly (Fidesz) elmondta: nemrégiben rendkívüli testületi ülést hívott össze, hogy a helyi szociális rendelet módosításával megteremtsék a "célzott" gyorssegély adásának jogszabályi feltételeit. A FÉG-től körülbelül 150-en kerültek utcára, közülük 60-an ócsaiak. Ez utóbbi kör veheti igénybe az egyszeri, 10 ezer forintos gyorssegélyt, ehhez csupán egy segélykérő lapot kell kitölteniük. 

Mint mondta, sajnálatos, hogy noha a FÉG legnagyobb hitelezője, az MPF Holding felajánlotta a gyár tovább működtetését, s nemcsak a dolgozók elmaradt bérét, hanem az esetleges végkielégítéseket is kifizeti, a FÉG vezetősége ebbe nem egyezett bele. Így jogilag még állományban, valójában azonban munka és pénz nélkül vannak az alkalmazottak, mivel a termelés egy ideje szünetel. 

Bukodi Károly megjegyezte, hogy ebben a helyzetben főként közvetítő szerepet tölthet be, ám az ilyen irányú törekvései egyelőre kudarcot vallottak, mert a FÉG vezetői rendre nem jelennek meg az egyeztetéseken (amelyekbe bekapcsolódott Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Pest Megyei Közgyűlése elnöke is). 

A 9200 lakosú Ócsa önkormányzatának éves szinten körülbelül 10 millió forintos adókieséssel kellene számolnia, ha megszűnne a gyár - fűzte hozzá a polgármester. Közlése szerint jelenleg mintegy 20 millió forintnyi iparűzési adóval és építményadóval tartozik a FÉG, de ez a "kisebbik" baj; a nagyobb gond az érintett családok megélhetése, mert ha végképp bezárna a gyár, helyben nagyon nehéz munkát találni.

Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég alt-pop szupersztár, AURORA

Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég alt-pop szupersztár, AURORA

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók