szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szépírás- és kalligráfiaórák számának megemelésével próbálja a kínai fiatalokat több kézírásra ösztönözni szeptembertől az oktatási minisztérium.

A számítógépek, mobiltelefonok és más digitális eszközök mindennapos használata következtében a kínai fiataloknak egyre kevésbé megy a kézírás, így a héten kezdődő tanévben az általános és középiskolákban növelik az írásórák számát. Az általános iskolák 3-6. osztályában mostantól heti egy alkalommal kötelező lesz a szépírás, a középiskolások számára pedig választható kurzus a kalligráfia.

AP

A kínai írásjegyek bevitelét megkönnyítő billentyűzetek és a latin ábécés pinyinátírást használó eszközök elterjedése forradalmasította a kínai karakterek miatt nehézkes kommunikációt, ugyanakkor a jóval lassabb kézzel való írás háttérbe szorulását eredményezte. Ráadásul a nyelv sajátossága, hogy az írásjegyek a hangzástól függetlenül adják a jelentést, és fordítva: hiába tudja valaki kiejteni az adott szót, nem feltétlenül képes le is írni azt. Ma tömegek szembesülnek azzal, hogy nem tudják papírra vetni a gyerekkorukban tanult szavakat.

A minisztérium rendelete komoly vitát generált a kínai internetezők körében, ugyanakkor a Hszinhua (Xinhua) hírügynökség honlapjának közvélemény-kutatásán a csaknem tízezer válaszoló több mint 80 százaléka támogatta az ötletet. A téma a hét végén a kínai Twitter, a Sina mikroblog legnépszerűbb témái közé is bekerült. A támogatók a szépírás hagyományőrző jellegének fontosságát és a kalligráfia művészeti értékét hangsúlyozták. Az ellenzők szerint a pluszórák már az amúgy is túlságosan leterhelt iskolások életét nehezítik majd tovább, és még inkább nyomás alá helyezik a diákokat.

Kitoloncolták a forrongó Törökországból a BBC riporterét, mert a munkáját végezte

Kitoloncolták a forrongó Törökországból a BBC riporterét, mert a munkáját végezte

Inkább tűnik plasztikszobornak ez a Rolls-Royce, mint autónak

Inkább tűnik plasztikszobornak ez a Rolls-Royce, mint autónak

Felfutóban az európai betegadatbiznisz, hol tart ebben Magyarország?

Felfutóban az európai betegadatbiznisz, hol tart ebben Magyarország?

Erdő Péter bíboros ellen is eljárást kezdeményezett egy nemzetközi áldozatvédő szervezet

Erdő Péter bíboros ellen is eljárást kezdeményezett egy nemzetközi áldozatvédő szervezet