szerző:
Magyar Nemzet
Tetszett a cikk?

Pokorni Zoltán szerint az önköltséges képzés elterjesztése és az új diákhitel bevezetése után sem szabad növelni a kölcsön törlesztőrészletének mértékét, mert annak emelkedése később akadályozhatja a fiatalokat az otthonteremtésben - olvasható a Magyar Nemzetben.

A Fidesz alelnöke azt javasolja, hogy a fiatalokat alkalmazó cégek átvállalhassák a friss diplomásoktól a törlesztést. Ez nemcsak könnyítene a terheiken, de magyarországi munkavállalásra is ösztönözne. A politikus azokkal is kifizettetné a tanulmányi költségeket, akik nem szereztek végbizonyítványt - írja a Magyar Nemzet.

Magyarország arányaiban túl kevés magánforrást von be a felsőoktatásba, ami nehezíti a rendszer fenntarthatóságát - mutatott rá Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke annak kapcsán, hogy a kormány által a napokban elfogadott új felsőoktatási törvény koncepciója a költségtérítéses képzés helyett fokozatosan az önköltséges képzési formára térne át.

Utóbbi esetében a tanulmányok költségeit nemcsak részben, hanem teljes egészében a hallgatónak kell állnia, ami a fizetős szakok többségén jelentősen növelné a terheket - olvasható a lapban.

Fazekas István

Az oktatási államtitkárral hétfőn jelent meg interjú a Magyar Nemzetben, Hoffmann Rózsa ebben elmondta, hogy szerinte a több önköltséges hallgató felvételéhez egy másik diákhitel konstrukció kell, mert a jelenlegi legfeljebb a megélhetéshez nyújt segítséget, de ahhoz nem, hogy magasabb tandíjat fedezzen. Az új konstrukcióhoz, amelyet a korábbi mellett is fel lehetne venni, de csak a képzési költségekre lehetne fordítani, komoly kormányzati hitelgaranciákkal rendelkező banki megoldásokra van szükség - mondta Hoffmann.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a felsőoktatási törvényben csak a lehetőségét rögzítenék annak, hogy az államilag finanszírozott hallgatókkal szerződést kössenek. Szerinte úgy igazságos, hogy ha a közpénzből képzett hallgatók bizonyos ideig Magyarország javára dolgozzanak és képzésük kezdetén ezt szerződésben vállalják. Ez a vállalati ösztöndíj-szerződések esetén is bevett gyakorlat - tette hozzá.

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster