szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elfogadhatatlannak tartják a jövő évi költségvetést a háziorvosi szakmai szervezetek, az ugyanis reálértéken csökkenő finanszírozást jelentene nekik, és mivel szerintük a praxisok már így is a teljesítőképességük határán állnak, azonnali egyeztetést sürgetnek - írta a Magyar Nemzet kedden.

Nyílt levélben fordult Szócska Miklós államtitkárhoz az Alapellátó Orvosok Szövetsége; ebben 11 kérdést tettek fel a 2012-es költségvetés kapcsán, egyebek között azt firtatva, miért nem jelenik meg legalább a 2011. és 2012. évi GDP-növekedés és infláció mértékével megegyező bővülés az egészségügy költségvetésében - írta a lap.

A költségvetési törvényjavaslat szerint a háziorvosok az ideivel megegyező, 81 milliárd forintos finanszírozásra számíthatnak jövőre, ami reálértéken csökkenést jelent, miközben növekvő költségeket, adóterheket kellene kigazdálkodni a pénzből. Ez a szövetség szerint növelheti a háziorvosok elvándorlását, a pályaelhagyást.

Hasonlóan vélekedik a vállalkozó háziorvosokat tömörítő Kasszaorvosi Szervezet is, amely ugyancsak levélben fordult az államtitkárhoz. Mint Borsi Éva, a szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, azonnali egyeztetést tartanak szükségesnek a háziorvosi praxisok finanszírozásának elodázhatatlan emeléséről.

MTI / Kovács Attila
A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója