szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen 414 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – mondta kedden az alap kommunikációs igazgatója.

Az MTVA erről tájékoztatta a közmédia érdekképviseleteit és üzemi tanácsait is hétfőn – mondta Szabó László.

A szakszervezetekkel a bejelentést követő hetedik napon kezdődhetnek meg a tárgyalások az elbocsátásokról, és a megbeszéléseknek legalább 15 napig kell tartaniuk, így az alap mintegy egy hónap múlva közölheti az érintettekkel előzetesen az elbocsátás szándékát.

Túry Gergely

"Ahogy tavasszal, most ősszel is messzemenőkig be fogjuk tartani a Munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseit, és arra törekszünk, hogy akár az elbocsátások első körében, most is megállapodásra jussunk az üzemi tanácsokkal és a szakszervezetekkel a csoportos létszámleépítés körülményeiről" – hangsúlyozta Szabó László.

A kommunikációs igazgató arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy az elbocsátások milyen arányban érintik a közmédia egyes intézményeit vagy az eltérő munkaterületeket. Mint mondta, erről az érdekképviseletekkel lefolytatandó konzultáció után tud beszámolni.

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül