szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rostoványi Zsolt foglalhatja el a Budapesti Corvinus Egyetem rektori székét januártól. A felsőoktatási intézmény szenátusa hétfői ülésén döntött így.

Az egyetem tájékoztatása szerint Rostoványi Zsoltnak a három rektorjelölt közül már az első fordulóban sikerült megszereznie a szenátorok többségének voksát.

A Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa harmincnyolc tagból áll, mindannyian ott voltak a rektorválasztó szenátusi ülésen. Közülük huszonnégyen voksoltak úgy, hogy Rostoványi Zsoltot látnák szívesen az egyetem rektoraként.

Mészáros Tamásnak, a Budapesti Corvinus Egyetem mostani, két ciklusban is megválasztott rektorának a megbízása 2011. december 31-én jár le. A mostani szavazás eredményét az egyetem megküldi a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, majd a rektori kinevezés a köztársasági elnök hatásköre.

Rostoványi Zsolt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, utána is hű maradt alma materéhez - közölte a felsőoktatási intézmény, hozzátéve: több ciklusban volt a nemzetközi kapcsolatok tanszék vezetője, és betöltötte a társadalomtudományi kar dékánjának tisztét is. 2005-től a Nemzetközi Tanulmányok Intézet igazgatója, 2009-től egyúttal a nemzetközi kapcsolatok doktori iskola elnöke. A Közel-Kelet-szakértő angolul, németül és oroszul beszél.

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó