szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Hiába ígért 2000-2400 államilag finanszírozott helyet a gazdasági egyetemek és főiskolák rektorainak az oktatási államtitkárság, idén mindössze 250 üzleti-közgazdasági alapszakos hallgató képzését finanszírozza az állam. Az eduline-nak nyilatkozó rektorok szerint a 95 százalékos létszámcsökkentés túlzás, néhány éven belül komoly szakemberhiány alakulhat ki.

"A 95 százalékos visszaesést akkor is túlzásnak tartanám, ha nem egyik évről a másikra, hanem fokozatosan, például öt év alatt csökkentették volna az állami ösztöndíjas helyek számát" - mondta Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektora, aki szerint most még megbecsülni sem lehet, hány felvételiző vállalja majd az önköltséges képzést, az új diákhitelrendszerről ugyanis még nincsenek hivatalos információk.

"Attól nem tartok, hogy csődbe megy az egyetem, a bevételeink fele eddig sem állami forrásból származott. Át kell gondolni a kiadásokat, a szakstruktúrát, elképzelhető, hogy egyes képzések indításáról le kell mondanunk" - tette hozzá.

A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja el. 

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

A Samsung szerint csak grafitpor van a gödi gyár tetején

A Samsung szerint csak grafitpor van a gödi gyár tetején