szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A mérnökök részvételét szorgalmazza a közmunka program tervezésében a Magyar Mérnöki Kamara (MMK). Idei, négy pillérre épülő programjuk fő célja minél több munkát biztosítani a hazai mérnököknek az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt.

Barsiné Pataky Etelka, a köztestület elnöke hangsúlyozta: a Magyar Mérnöki Kamara 2012-ben négy pillérre épülő program alapján végzi munkáját. A "Több munkát!" címet viselő pillérre építve a kamara szeretné elérni a mérnökök bevonását a közmunkák tervezésébe annak érdekében, hogy a közmunka ne csak munkahelyet, hanem értéket is teremtsen - mutatott rá.

A szakember kifejtette: a mérnökök számára is az európai uniós pályázatokhoz köthető az elérhető munkalehetőségek többsége, ezért pályázatfigyelő rendszert indítanak tagságuknak. Az uniós operatív programok monitoring bizottságaiban szerzett tapasztalatokat megismertetik a kamarai tagsággal annak érdekében, hogy a mérnökök minél több projektben vehessenek részt, és szerezzenek maguknak munkát. A megyei kamarák fontos feladata, hogy az önkormányzati kezdeményezéseket szaktudással támogassák, és aktívan vegyenek részt a helyi műszaki bizottságokban, ezzel segítve a műszakilag helyes döntések kialakítását.

Több munkát hozhat az is, hogy a magyar mérnökök híre külföldön még mindig jó, és erre építve ki lehet használni a lehetőségeket, ezért az exportlehetőségek feltárására irányuló több akcióban is részt vesz a Magyar Mérnöki Kamara - tette hozzá Barsiné Pataky Etelka.

A második pillért jelentő "Legyünk többen!" felhívás keretében a mérnökkamara minőségtanúsítási rendszer kidolgozását kezdte meg, hogy ezzel is segítse a tagságát. A kamara egyes szakmai tagozatai már ma is a tudományos egyesületekkel "megerősített" együttműködésben dolgoznak, ezzel párhuzamosan vállalkozói kollégiumot működtetnek a hazai mérnöki irodákkal történő szorosabb együttműködés érdekében, törekedve arra, hogy a mérnökirodák érdekeit is képviseljék - emelte ki az elnök.

A Magyar Mérnöki Kamara programjának harmadik pillére a képzésre koncentrál, a bolognai rendszert figyelembe véve kell ugyanis a jogosultságokhoz rendelhető kreditkövetelményeket meghatározni, a továbbképzésekben pedig arra figyelnek, hogy valódi értéket és szaktudást adó képzések valósuljanak meg, ahol azt kapják a résztvevők, amire valóban szükségük van a munkájukhoz - fejtette ki.

Barsiné Pataky Etelka szólt arról is, hogy a mérnöktársadalom egyre inkább megfogalmazza azt az igényét, hogy a 19 megyei és az országos mérnök kamara egységes rendszerben működjön, ezt tartja szem előtt a "Legyünk jobban megszervezve!" negyedik pillér.

Az MMK elnöke hangsúlyozta: az interneten keresztül is elérhető korszerűbb szolgáltatásokat, és elektronikus ügyintézés megszervezését kezdte meg a kamara. Ezen kívül nemzetközi kapcsolatait is erőteljesen fejleszti, ebben az évben a visegrádi országok mérnöki kamaráinak éves találkozóját ősszel az MMK rendezi meg, ehhez kapcsolódóan közös nemzetközi energiakonferenciát szerveznek. A kamara aktívan részt vesz az európai mérnökszervezetek uniós jogszabályalkotó és érdekérvényesítő munkájában is - mondta Barsiné Pataky Etelka.

MTI Karrier

Hová tűnt százezer német mérnök?

Minden korábbinál nagyobb méreteket öltött Németországban a mérnökhiány, tavaly decemberben már 98 300 olyan betöltetlen állás volt, amelyhez mérnöki végzettség szükséges. A helyzet a gépgyártás területén a legrosszabb.

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt