szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kampányt kezdett a dél-koreai kormány a munkaidő megrövidítéséért, illetve azért, hogy a dél-koreaiak ténylegesen kevesebbet dolgozzanak, kevesebb túlórát teljesítsenek.

A munkaügyi minisztérium ellenőrei 25 ezer üzemet vonnak be a vizsgálatba. A tényleges munkaidő lerövidítésétől több pozitív társadalmi hatást várnak: elsősorban új munkahelyeket, ennek nyomán a magánfogyasztás növekedését, illetve általában az állampolgári közérzet és életminőség javulását.

A dél-koreaiak évente átlag 2.112 órát dolgoznak, de egyes ágazatokban 2.400-2.500 munkaórát is teljesítenek. A dél-koreai gazdaság második világháború utáni sikerének éppen ez az egyik oka. Ugyanakkor a dél-koreai munkaügyi minisztérium jelenlegi álláspontja szerint a munkaórák magasabb száma nem vezet szükségképpen magasabb termelékenységhez.

A Dél-koreai tőzsde
AP

A Világbank héten közzétett tanulmányában az európai államokat éppen a túl rövid munkaidő miatt bírálta, azt állítva, hogy ez vezet a csökkenő termelékenységhez és az európai versenyképesség hanyatlásához.

hvg.hu Karrier

0-24-ben a főnök rendelkezésére kell állni?

Külföldön – például az Egyesült Államokban vagy Brazíliában – túlóradíjat fizetnek azoknak az alkalmazottaknak, akik munkaidejük lejárta után kapnak e-mailt telefonon munkáltatójuktól. A munkajogászok ott azzal érveltek, hogy ez ugyanaz, mintha a munkaadó közvetlenül utasítaná őket valamire. Munkajogi szakértőt kérdeztünk arról: egy magyar munkavállalónak mikor és hogyan kell munkaidőn túl is főnöke rendelkezésére állnia.

2025-ben rekordmértékben nőhet a plug-in- és villanyautó-piac

2025-ben rekordmértékben nőhet a plug-in- és villanyautó-piac

Financial Times-kommentár: A világ populistái nem fognak egyesülni

Financial Times-kommentár: A világ populistái nem fognak egyesülni

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Egy friss felmérés szerint a grönlandiak elsöprő többsége ellenzi, hogy szigetük az Egyesült Államok részévé váljon

Egy friss felmérés szerint a grönlandiak elsöprő többsége ellenzi, hogy szigetük az Egyesült Államok részévé váljon