Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Néhány másodperc alatt eldőlhet egy álláskereső sorsa – állítja Baráth András karrierszakértő. A hazai munkaerőpiac helyzete még a tapasztalt álláskeresők elé is komoly akadályokat gördít, azonban egy jó önéletrajzzal jelentősen megnövelhetjük esélyeinket.
Az internet hemzseg az álláshirdetésektől, azonban a legtöbb minimum egyéves tapasztalatot vár el a jelentkezőktől, ennek ellenére egy-egy betöltendő pozícióra akár több ezren is jelentkeznek – érzékeltette a hazai munkaerőpiaci helyzetet a hvg.hu-nak Nyáradi Adrienn kereskedelmi asszisztens. Ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy a jelentkező jó önéletrajzot küldjön el, hiszen ez az első, amit leendő munkáltatója először kézbe vesz a jelentkezésnél. Bár a munkáltatók elsődlegesen a jelentkező korábbi tapasztalatai alapján válogatnak, döntő fontosságú lehet egy jól megírt önéletrajz – állítja Baráth András, egy önéletrajzírással és tanácsadással foglalkozó honlap szerkesztője is.
A pályakezdőkben jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen egy jó önéletrajz, ugyanis sem a középiskolák, sem az egyetemek nem oktatják megfelelő hatékonysággal annak megírását, sőt, az álláskeresés mikéntjét sem – mondja Baráth.
Tanítják?
Bánhegyi Zoltán, a IX. kerületi Leövey Klára Gimnázium igazgatója elmondta, iskolájukban nyelvtan óra keretén belül három, de legfeljebb öt tanórát szánnak az önéletrajzírásra. Véleménye szerint a diákoktól függ, hogy a későbbiekben mennyire tudják sikeresen alkalmazni a tanultakat.
Erre reagálva Baráth kifejtette: a diákok még az egyetemi évek alatt is úgy gondolják, hogy „őket még nem érinti” az álláskeresés dilemmája. Tapasztalatai szerint a munkaerőpiacon messze elmarad az önéletrajzok minősége az elvárttól.
Az interneten ugyan elérhető többfajta önéletrajzminta, ezekre sokan úgy tekintenek, mint egy űrlapra: átírják az adataikat, ezért a legtöbbször sablonosak lesznek, több száz jelentkezés esetén pedig nem fog kitűnni a papírhalomból – mondta az önéletrajz szakértő. Az általunk megkérdezett cégek többnyire felsorolás szerű önéletrajzokkal találkoztak, Baráth szerint ez tipikus probléma: a pályázók pusztán az előző feladataikat sorolják fel, leendő főnökünk pedig ez alapján nem tudja majd eldönteni, ki a megfelelő munkaerő. Baráth azt tanácsolja, törekedjünk arra, hogy konkrét eredményeinket mutassuk be. Ez azért fontos, mert mára elterjedt a kompetencia alapú állásinterjú – véli a Baráth András.
A jelentkezők gyakran szembesülnek azzal, hogy tucatszám küldik el pályázatukat, nem kapnak visszajelzést. Baráth András szerint ezért az önéletrajz és kísérőlevél is felelős. A probléma kiküszöbölhető, ha időt szánunk annak kiderítésére, hogy ki foglalkozik közvetlenül a hirdetésekkel, és nem csak a központi e-mail címre, hanem személyre szólóan is elküldjük.
Ne buktassuk le magunkat
A Központi Statisztikai Hivatal 2004-es felmérése alapján 100 állásból csupán 13 pozíciót töltenek be hirdetések révén. A legtöbben rokonok, ismerősök által találnak munkát. Ezzel ellentétben a munkakeresők legnagyobb része nap, mint nap a hirdetéseket bújja – mondja a szakértő, aki azt javasolja, ne csak a hirdetések között kutassunk, érdeklődjünk ismerősök körében is. Baráth óva int a személyes megkereséstől: ez a módszer „elkeseredett színben tüntetheti fel az álláskeresőt”, és szintén nem eredményre vezető.
Az álláskeresés kapcsán a videó-önéletrajz egyre inkább teret hódít a munkaerőpiacon. Baráth András szerint ez nem helyettesítheti a hagyományos formátumot, azonban kiegészítheti azt. „Fel kell tölteni valamelyik videómegosztóra, vagy közösségi oldalra, és a hagyományos önéletrajz végén hivatkozni lehet a bemutatkozó videóra” – mondja a szakértő. Tapasztalatai szerint ezt nehezebb feldolgozni, többször végig kell néznie a munkáltatónak, hogy pontos képet kapjon a jelentkezőről, és elkészíteni is időigényes.
A szakértő felhívta a figyelmet a közösségi oldalakra feltöltött képeink fontosságára. A munkáltatók gyakran utána néznek a jelölteknek, ezért fontos, hogy profilunk alapján milyen benyomást teszünk. A problémát sokan úgy orvosolják, hogy adataikat, képeiket csak ismerőseik számára teszik láthatóvá, viszont ez a megoldás is ellenérzést kelthet. A szakértő úgy véli, hatásos lehet, ha néhány fotót és szakmai információt engedünk láttatni, így kielégíthetjük a döntéshozó szakmai kíváncsiságát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.